"Laingnek tanítványa, munkatársa, inasa voltam 1974-től 1989-es haláláig. Kapcsolatunk változott az idők során: előbb a páciense voltam, aztán a tanítványa, kollégája, végül a barátja lettem. Ő bátorított arra, hogy verekedjek az igazságért, hogy 'szkeptikosszá', kételkedő nyomozóvá váljak; ő tett keresővé, aki nem éri be a kész válaszokkal és tovább keres. Pascal nyomán ő is rájött, hogy szeretnénk ugyan valami szilárd, végső, megingathatatlan támpontot, mégis jobb ellenállnunk a biztonság- és bizonyosságkeresés kísértésének. (...)
Laing bátorsága abban mutatkozott meg, hogy sosem cseréli el az igazságot egy illúzió kedvéért, még ha az oly megnyugtató is lenne. Nem félt a félelemtől, ezért bizonyos helyzeteket, következtetéseket, revelációkat nem kellett elkerülnie. Nietzschével azt is mondhatnánk, hogy a szabadság nem más, mint megszabadulás a szégyentől. Laing szégyentelen őszintesége ösztönzést adhat mindenkinek, akinek okozott már gondot, hogy a saját szeme helyett a többség véleményének higgyen. Hérakleitosz 'arisztosz'-nak nevezte korának kevés kiemelkedő emberét: azokat, akik mindig megtalálták a legjobb megoldást az adott helyzetekre. Laing a mi korunk egyik arisztosza volt. (...)
Ismeretségem Lainggel megmutatta nekem az utat a diafóbiától (félelem attól, hogy befolyásolnak) a diafiliáig (a találkozás örömének tudatosítása). Örülök, hálás vagyok, hogy ismerhettem őt."
Feldmár András