kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Hornby, Nick : Betoncsók

  • leírás
  • további adatok
A tizenhat éves Samnek mindene a gördeszka: ott van a szobája falán Tony Hawknak, a világ legnagyobb deszkás bajnokának a posztere, és vele beszéli meg élete kisebb-nagyobb problémáit. Hogy éppen milyen trükköket gyakorol, meg azt is, hogy mostanában milyen jól alakulnak a dolgai. És hogy szerelmes lett. Sőt lefeküdt Aliciával. Életében először szexelt!! Sam tudja, hogy vigyáznia kell: nem akarja megismételni azt a hibát, amit az anyja követett el tizenhat éves korában. (Ebből könnyen ki lehet számolni, hogy az anyja harminckét éves. És mellesleg olyan jó csaj, hogy Sam egyik barátja szívesen járna vele. Amíg rá nem jön, hogy mekkora korkülönbség van köztük.) Sam tehát próbál vigyázni, mert ő igenis el fogja végezni az egyetemet. Nem úgy, mint az anyja, az apja vagy a nagypapája, akik mind valami hülyeséget csináltak tizenéves korukban, s aztán bánhatták egész életükben. Sam csak azt nem tudja még, hogy az ember őrizkedhet a bajtól az életének nagyjából minden egyes percében, leszámítva, mondjuk, öt másodpercet, és az az öt másodperc a lehető legnagyobb bajba sodorhatja. Nick Hornby új regénye arról szól, hogy mit kezdhet az életével egy tizenhat éves fiú, akinek öt másodperc miatt fenekestül felfordul az élete. Úgy, hogy még Tony Hawk sem tud segíteni rajta. Vagy mégis?
állapot:
kategória: Könyv > Szépirodalom > Próza >
kiadó: Európa, 2008
cikkszám / ISBN: 9789630785099
kötés: kötve/papír
oldalszám: 323
könyv nyelve: magyar

szerző további művei

Hornby, Nick : Vájtfülűek brancsa - Egy olykor elkeseredett, de örök optimista olvasónaplója Hornby, Nick : Vájtfülűek brancsa - Egy olykor elkeseredett, de örök optimista olvasónaplója

előjegyezhető

Hornby, Nick : 31 dal Hornby, Nick : 31 dal

előjegyezhető

Hornby, Nick : Hogy legyünk jók? Hornby, Nick : Hogy legyünk jók?

előjegyezhető

Hornby, Nick : Slam Hornby, Nick : Slam

előjegyezhető

Hornby, Nick : A long way down Hornby, Nick : A long way down

előjegyezhető

Hornby, Nick  : How to be Good Hornby, Nick : How to be Good

előjegyezhető

Hornby, Nick : Egy fiúról Hornby, Nick : Egy fiúról

előjegyezhető

Hornby, Nick : About a Boy Hornby, Nick : About a Boy

előjegyezhető

Hornby, Nick : A Meztelen Juliet Hornby, Nick : A Meztelen Juliet 2 500 Ft
Hornby, Nick  : Fociláz Hornby, Nick : Fociláz

előjegyezhető

Hornby, Nick : Egy fiúról Hornby, Nick : Egy fiúról

előjegyezhető

Hornby, Nick : Pop, csajok, satöbbi Hornby, Nick : Pop, csajok, satöbbi

előjegyezhető

Hornby, Nick  : The Polysyllabic Spree Hornby, Nick : The Polysyllabic Spree

előjegyezhető

Hornby, Nick  : Hosszú út lefelé Hornby, Nick : Hosszú út lefelé

előjegyezhető

Hornby, Nick : Fociláz Hornby, Nick : Fociláz

előjegyezhető

Hornby, Nick : About a Boy Hornby, Nick : About a Boy

előjegyezhető

Hornby, Nick : Pop, csajok, satöbbi Hornby, Nick : Pop, csajok, satöbbi

előjegyezhető

Hornby, Nick : Pop, csajok, satöbbi Hornby, Nick : Pop, csajok, satöbbi

előjegyezhető

Hornby, Nick : Fociláz Hornby, Nick : Fociláz

előjegyezhető

Hornby, Nick : High Fidelity Hornby, Nick : High Fidelity

előjegyezhető

Hornby, Nick : Speaking with the Angel Hornby, Nick : Speaking with the Angel

előjegyezhető

Hornby, Nick  : Pop, csajok, satöbbi Hornby, Nick : Pop, csajok, satöbbi 1 500 Ft
Hornby, Nick  : How to be Good Hornby, Nick : How to be Good

előjegyezhető

Hornby, Nick  : Pop, csajok, satöbbi Hornby, Nick : Pop, csajok, satöbbi

előjegyezhető

Hornby, Nick  : Pop, csajok, satöbbi Hornby, Nick : Pop, csajok, satöbbi

előjegyezhető

Hornby, Nick  : Hosszú út lefelé Hornby, Nick : Hosszú út lefelé

előjegyezhető

Hornby, Nick : Egy fiúról Hornby, Nick : Egy fiúról

előjegyezhető

Hornby, Nick : High Fidelity Hornby, Nick : High Fidelity

előjegyezhető

Hornby, Nick : Fever Pitch Hornby, Nick : Fever Pitch

előjegyezhető

Hornby, Nick : A Long Way Down Hornby, Nick : A Long Way Down

előjegyezhető

Hornby, Nick : Vicces lány Hornby, Nick : Vicces lány

előjegyezhető

Hornby, Nick : About a Boy Hornby, Nick : About a Boy

előjegyezhető

Hornby, Nick : Speaking with the Angel Hornby, Nick : Speaking with the Angel

előjegyezhető

Hornby, Nick : Slam Hornby, Nick : Slam

előjegyezhető

Hornby, Nick : Fociláz Hornby, Nick : Fociláz

előjegyezhető

Hornby, Nick : A Long Way Down Hornby, Nick : A Long Way Down

előjegyezhető

Hornby, Nick : Songbook Hornby, Nick : Songbook

előjegyezhető

Hornby, Nick  : How to be Good Hornby, Nick : How to be Good

előjegyezhető

Hornby, Nick : High Fidelity Hornby, Nick : High Fidelity

előjegyezhető

Hornby, Nick : High Fidelity Hornby, Nick : High Fidelity

előjegyezhető

Hornby, Nick : Fever Pitch Hornby, Nick : Fever Pitch

előjegyezhető

Hornby, Nick : High Fidelity Hornby, Nick : High Fidelity

előjegyezhető

Hornby, Nick : Cicikrisztus Hornby, Nick : Cicikrisztus 1 800 Ft
Hornby, Nick : About a Boy Hornby, Nick : About a Boy

előjegyezhető

Hornby, Nick : Pop, csajok, satöbbi Hornby, Nick : Pop, csajok, satöbbi

előjegyezhető

Hornby, Nick : Funny Girl Hornby, Nick : Funny Girl

előjegyezhető

Hornby, Nick : High Fidelity Hornby, Nick : High Fidelity

előjegyezhető

Hornby, Nick  : How to be Good (Signed Copy) Hornby, Nick : How to be Good (Signed Copy)

előjegyezhető

Hornby, Nick : How to be Good Hornby, Nick : How to be Good

előjegyezhető

Hornby, Nick : Juliet, Naked Hornby, Nick : Juliet, Naked

előjegyezhető

Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár