Utcára a művészettel? Mindenki művész? A művészet mindenkié? – A hatvanas évek új avantgárdjának jellegzetes kérdéseit ma nem teszi föl senki. Vagy ha igen, akkor sem szokás komolyan venni, hiszen az elutasító és fölényes, ironikus válaszok unalomig ismertek. Barnás Ferenc új, második regényének elbeszélő-hősét ez így nem érdekli, Egyedül van, nem akar tömeget toborozni. Hosszú éveken át járja Európa nagyvárosait, és magányosan zenél. Utcákon, piacokon, vendéglők teraszain, azaz a mindennapi élet helyszínein fuvolázik: Bach, Vivaldi vagy Mozart műveit játssza a járókelőknek. Miért nem a koncerttermeket választja? Megszállott? Elfuserált műkedvelő és nevetséges ábrándozó? Netán egyik sem, hanem csak ravasz élősködő, [A szerző első regénye Az élősködő; 1997, Kalligramm] aki egy-egy alkalmi fellépés után gondosan megszámolja a pénzt? Egy regény soha nem ad egyértelmű feleletet arra a kérdésre, mire való a művészet.