Sem-Sandberg, Steve : Azok a szegény lódziak

Elhatároztam, hogy Steve Sem-Sandberg könyvével befejezem egy hosszabb időre a világháborús zsidó témájú könyvek olvasását, mert az utóbbi időben több jutott ki ebből a kelleténél. S bár a témára mélyen ráuntam, keresve sem találhattam volna jobb hattyúdalt annak lecsengetéséhez.
A könyv, ami bestseller a saját hazájában, egy igen értékes, és egyben olvasmányos kötet. A szerző kitűnő alapossággal és alázattal közelített az írás felé, meggyőződésem, hogy nem a téma, hanem az írás maga miatt. Írhatott volna akármilyen tárgyban, a könyv mögé tett munka azonos mélységet mutatna; ez a hozzáállás személyiség kérdése. A (félig-meddig) regény a lódzi gettóról szól, mégpedig a több ezer oldalnyi fennmarad Gettókrónika áttanulmányozása szülte azt. Miért pont ez a gettó a sok közül? Miért volt pont ez olyan különleges hely? Két oka van ennek. Egyfelől a gazdaságban betöltött szerepe miatt, ugyanis ipari központtá nőtte ki magát, kiszolgálva a német hadsereget. A vezetés álma szerint, ha nélkülözhetetlenné és megkerülhetetlenné teszik magukat a német hadigazdaság számára, akkor kivívnak valamiféle önállóságot, de ami a legfontosabb: egyfajta kváziszabadságot, és az életet is. Így, ebben a szellemben irányította a gettót az a gyakorlatilag egyszemélyi vezetés, ami a különlegesség másik oka volt. A Gettókrónika lapjain jól körülhatárolható módon maradt fenn az elnök (az Elnök!), Mordechai Chaim Rumkowski alakja, személyisége és vezetési stílusa.
Rumkowski volt az a személy, aki a zsidó tanács elnökeként szinte kiskirályként uralkodott a gettóján, nem akarva mást, mint megvalósítani a Nagy Célt, és megmenteni az embereit. Ugyanakkor kollaborált is a nácikkal, ékes bizonyságául annak, hogy az életben, de vészhelyzetben főleg, soha, semmi nem fekete és fehér. Nem volt különösebben jó ember, nem volt nemes jellem vagy hős, egy ember volt, jellemhibák sokaságával, aki hatalmat kapott a kezébe, egy olyan elmebeteg korszakban, amit azóta a második világháborúként ismerünk. Ki csinálta volna másképpen? Lehetett volna akár jobban is? Kijelenthető-e teljes bizonyossággal, hogy mi másképpen tettük volna? Sőt, elvárható-e egyáltalán egy embertől, hogy normálisan viselkedjék akkor, amikor a nem normális uralja a világot és minden a feje tetejére állt?
Mindezekre keresi a választ a könyvben az író, aki egyben azt is megkísérli megragadni, hogy melyek azok a történések, események és élmények, amik a jellemet formálják, hogy mik az emberi viselkedés elsődleges és másodlagos mozgatórugói.
Vannak témák, amikről csak így szabadna írni, a háborúk, tragédiák, vészkorszakok kiemelten ilyenek. Megérdemlik a tiszteletet minden oldal áldozatai, minden gonoszság elszenvedői, minden egyes ember. Nagyon örülök neki, hogy nem lett gettógiccs ebből a regényből! Miközben ugyanarról szól, mint ezer másik kötet napjainkban, tud egyedi, értékes és valódi tartalmat közölni, úgy, hogy mindvégig megőrzi önmaga, a téma és az áldozatok méltóságát. Nem akar több lenni, mint amire vállalkozik, de azt maradéktalanul és értékesen teljesíti: gondolatokat ébreszteni arról a témáról, amiről talán már gondolkodni is elfelejtettünk. Nem hagynak valóban gondolkodni erről sem azok, akik csak legyintenek az egészre, sem azok, akik mást sem tesznek, mint hatásvadász módra meglovagolják, és ezzel sárba tiporják az áldozatok emlékét.
Kevés könyvet tudok jó szívvel ebben a témában olvasásra ajánlani, de ezt feltétlenül. Egyúttal itt említem meg, hogy ritka csoda is előfordul a kötetben: annak ellenére, hogy két fordítója van (Péteri Vanda és Papolczy Péter), a regény egységet alkot, a kiváló nyelvezet egy pillanatra sem törik meg, egészen remek munkát végeztek a fordítók.