Az utolsó oroszlán álnéven élt, álöltözetben járt, és nagyon gyakran változtatta a lakását. Pedig nem egykönnyen költözködött a nagy könyvtára miatt. Csupa- csupa öreg meséskönyv volt benne, még abból az időből, amikor királyként tisztelték az oroszlánokat. Mert az az oroszlán, amelyről Tordon Ákos mesél, a messzi jövőben él, abban a korban, amikor még az állatkertekben is gondosan készített műoroszlánok lesznek az oroszlánok., az igazi pedig mesebeli lesz, s csupán a gyermeki érzékenység hiszi csakugyan valódinak. Ebben a tótágasra fordult világban így lesz az utolsó oroszlán számára a legvalódibb valóság a mese. Pontosan úgy, ahogy az igazi meseírók számára így van ez; nem, nem a távoli jövőben, hanem a jelenben is. Így van ez Tordon Ákos számára is: Meséljen bár a Mézeskalács huszárról, a Csodafáról, az Aranyszarvú Ökrökről, a kis kanász trombitájáról vagy bármi csodáról, mindig a valódi élet emberséges igazságáról vall bennük. Költői képzelettel és finom lírával. Ezért olyan megkapóak a meséi. Az utolsó oroszlán a kisgyermekek könyve, mely szép magyar stílusával is kitűnik meseirodalmunkból. Katarina ?evellová-?uteková pozsonyi festőművésznő rajzai híven tükrözik a szerző mesevilágának szellemiségét.