Beszélgetések Philippe Petit-vel.

Sorozat: Lassuló idő.

A „paroxütonosz” latin megfelelője a „pen-ultima”, vagyis az utolsó előtti szótag. A paroxizmus ezek szerint jelenthetné az utolsó előtti pillanatot, tehát nem a vég pillanatát, hanem a vég előtti legeslegutolsó pillanatot, amely után már nincs mit mondani többé.
A paroxistát a végletes jelenségek vonzzák, de nem hisz a vég illúziójában. Ö a vég immanenciájában él. A vég megfigyelőállomás neki, ahonnan mindenhová akadálytalanul elláthat; még azt is elérheti, hogy a vég beavatkozzék a dolgok lefolyásába. Akár a végen túlra is kerülhet, mintegy átugorva önnön árnyékát. Nem fanatikus, nem megtért és nem ördögűző, épp csak a paroxizmus erőszakossága és a közöny diszkrét bája sugárzik belőle. Épp a szélsőségek között egyensúlyoz ott, ahol a közöny végvidékén megcsillan rnég egy fénysugárnyi reménytelenség.