A Török Köztársaság miniszterelnöke 1934-ben rendkívüli parlamenti ülésen bélyegezte meg a Trákiában zsidók ellen elkövetett erőszakos cselekményeket, egy évvel korábban pedig a köztársasági elnök befogadott országába a náci Németország egyetemeiről, főiskolai katedráiról elüldözött több száz értelmiségit. Ez a jótétemény életmentéssel ért fel. E menekültek közül kerültek ki az új isztambuli egyetem több karának megalapítói is. Flesch István, a könyv szerzője - akinek már két török témájú kötete (Atatürk és kora, A Török Köztársaság története) jelent meg a közelmúltban - e "faji" és baloldali politikai üldözötteknek, közöttük három kiváló magyar tudós életútjának és későbbi sorsának ismertetésével indítja történetét. A továbbiakban bemutatja, milyen lehetőségeket teremtett üldözöttek mentéséhez az a körülmény, hogy a török államvezetés aktív semlegességet fogadott a második világháborúban. Ennek alapján nyílt mód arra is, hogy Isztambulban nemzetközi, valamint zsidó és keresztény emberbaráti és jótékonysági szervezetek egyengessék az útját azoknak a menekülőknek, akik a német hatalmi övezetből, a rájuk váró "végleges megoldás" elől igyekeztek hivatalos engedéllyel vagy illegálisan Törökországon át, illetve a török tengerszorosokon keresztül hajón kijutni Palesztinába. Ugyanakkor több európai országban is török diplomaták azon munkálkodtak, hogy megmentsék török állampolgárságú külföldi zsidó honfitársaikat. A szerző munkája második részében e diplomaták - közöttük egy rodoszi főkonzul, valamint egy korábban hosszú évekig Magyarországon szolgáló török diplomata és munkatársai - bátor franciaországi embermentő cselekedeteivel foglalkozik.