Georges Bataille ((1897-1962) francia író, filozófus új műfajt teremtett: „a pőre vallomást filozófiai elmélkedéssel és misztikus búvárkodással” társította. A lehetőségek végső határáig, egyfajta vitális teljességig kívánt eljutni, s ezt elérendő a transzot, a paroxizmust, a szerelmet a nevetést jelölte meg a „létrobbantás” eszközeként. Bataille azt vizsgálja, hogyan is állunk a testtel, amelynek indítékai, fantazmagóriái, igényei és megnyilvánulásai nevetségessé teszik egyrészt a tisztaságra való törekvést, amelyre az emberi lélek áhítozik, másrészt állandó kihívás a logikával, az intelligenciával szemben. Bataille azt a feszültséget faggatja, azt a feszültséget próbálja feltárni, amelyet az állatiasság visz be az ember életébe. De vizsgálódásainak végeredménye nem a szabadság mértéktelen követelése. Erotika, halál, szentség – ezek Bataille gondolatmenetének kulcsszavai. A lét folytonosságának keresését az ember a közvetlen világon kívül folytatja. A költészet ugyanoda vezet, ahová az erotika különböző formái: az örökkévalósághoz vezet mindkettő; a halálhoz, a halál révén pedig a folytonossághoz. Bataille értelmezésében az írás tevékenysége csakis prométheuszi lehet. Emily Brontë, Baudelaire, Michelet, Blake, Sade, Proust, Kafka és Jean Genet életét és műveit elemezve az irodalom értelmét keresi, azt, hogyan tesz kísérletet az ember a véges tapasztalat áthágására, mit tud kezdeni a léttel. Bataille szerint „az irodalom vagy a lényeg, vagy semmi”. Az irodalom a Rossz, a bűn kifejeződése is, de Bataille értelmezésében ez nem az erkölcs hiányát, morálnélküliséget ír elő, épp ellenkezőleg: hogy ellenálljunk, „hipermorálra” van szükségünk.