Megjelent a Kor-Hű sorozatban.

Borítóterv: Szűcs Nóra.

Paul Virilio eredeti szakmája szerint építész. Párizsban, az általa alapított egyetemen jelenleg is oktat. Hírnevét a divatos és népszerű témákat egyedien felvető esszéíróként szerezte. Írt a sebességről, a városiasodásról és megjósolta a World Trade Center elleni támadást. Mintha mostanában feledésbe merült volna az atombomba keltette globális félelmünk; a futurulógusok jó ideje már újabb, körmönfontabb rémképekkel fenyegetik olvasóikat. Virilio az információs bombáról, annak ezredvégi születéséről, és a bomba hamarost bekövetkező felrobbanása utáni, süvítően üres, embertelen világról szól, ahol az információk, s az azokat teremtő, illetve közvetítő eszközök veszik át az uralmat az ember által lakhatatlanná tett Földön. Genetikailag tökéletesített klónok, a mérhetetlen környezetszennyezésre fittyet hányó humanoidok, időt és teret "összesűrítő" információs hálózatok népesítik majd be a teljesen gépesített világot... Az ezredfodulók szinte kötelezik koruk értelmiségét a látomásokra. A Nap kialszik, a csillagok lepotyognak az égről, tenger és szárazföld eggyé válnak, majd tűz borítja el a Földet. De az igazak megmenekülnek! Eképp a régiek. Ám Virilio apokalipszisében egészen másfajta igazság "tárul fel": a világvégének nem lesz emberi túlélője... Bölcsész paranoia? Összeesküvő mentes összeesküvéselmélet? Orwellt idéző negatív utópia? Antiglobalista pamflet? Grafomán nihilizmus? Lenyűgözően lényeglátó kritika ezredfordulós világunkról? Vagy mindez egyszerre? Az információs bomba sodró lendületű víziója bizonnyal a legkülönfélébb állásfoglalásra készteti olvasóit, különösen, hogy Virilio mindezt még "Seattle népének" születése előtt, a nagy antiglobalista tüntetések, a "nápolyi négy nap", a genovai Socialforum és Carlo Giuliani tragédiája, avagy a legutóbbi "barcelónai csatát" megelőzően írta, akkor, amikor még nem tudtunk 2001. szeptember 11-éről sem...