kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Ruzsa Görgy : Az ikonfestészet lexikona

  • leírás
  • további adatok
Ruzsa György Az ikonfestészet lexikona című kötete hiánypótló szakmunka, amelyben részletesen megtalálhatjuk az ikonokkal kapcsolatos orosz és görög alapfogalmak magyarázatát. A szerző művében arra törekszik, hogy lexikonja ne legyen száraz és unalmas olvasmány, ugyanakkor a szakszerűség kívánalmainak is megfeleljen. Magát az ikont így definiálja: Tágabb értelemben bizánci jellegű szentkép, szűkebb értelemben a keleti kereszténység táblaképe, vagyis olyan kép, amelyet elsősorban fatáblára festettek. Teológiai szerepére is kitér, így például hangsúlyozza, hogy az ikon az emberi test feltámadás utáni, megdicsőült állapotát elővételezi, és a szentek arcát és alakját lelkies finomsággal mutatja be. A lexikon szócikkei között egy-egy hosszabb tanulmányt is találunk, amely például azt tárgyalja, hogyan inspirálta az ikon a 19. és 20. századi prózaírókat, köztük Makszim Gorkijt, aki Inasévek című művében egy ikonfestő műhelyt is bemutat. A szerző szomorú érdekességként arról is ír, hogy a kommunizmus éveiben kiadott Kis szovjet enciklopédia miként definiálta az ikont: A keresztény istenek (sic!) és szentek ábrázolásának egyházi megnevezése, amely zavarja a dolgozók elmaradott rétegeit a szocializmus építésében. Ez alapján érthető, miért várt a sztálini terror időszakában az ikonokkal foglalkozó tudósokra, köztük papokra szomorú sors, szibériai rabság és kivégzés. Közülük többről hosszabb tanulmányt találhatunk a kötetben, de jó néhány jelentős ikonfestő (Andrej Rubljov, Feofan Grek, Gyionyiszij stb.) munkásságáról is; részletes elemzés olvasható például Andrej Rubljov Ószövetségi Szentháromság-ikonjáról, amelynek láttán a mártírhalált halt Pavel Florenszkij atya, teológus így kiáltott fel: Rubljov Szentháromsága létezik, tehát létezik Isten!
A kötetet mintegy 180 színes fotó teszi szemléletessé.
állapot:
kategória: Könyv > Művészet > Művészettörténet >
kiadó: Corvina, (2014)
cikkszám / ISBN: 9789631362558
kötés: kötve/papír (kiadói, eredeti védőborítóban)
oldalszám: 224 p., 182 t.
könyv nyelve: magyar
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár