Hervay költészete, ha úgy tetszik, a megláttatott idő: az éppen aktuális kérdések történeti voltára mutat rá azáltal, hogy olyannyira érzékenyen viszonyul mindenhez, ami éppen történik. Végletességében és abszurditásában tökéletes ez a költészet és ez a sors - mint metafora. Vegytiszta képlet: lehetetlen gyermekkor, ahonnan kinőve egyetlen hitelesnek tűnő lehetőség mindaz, ami szembenáll ezzel a gyermekkorral. Ráébredés arra, hogy ez a világ is hazug, ezzel párhuzamosan egy ellehetetlenülő, de végig egységében őrizni próbált magánélet, betegség, embertelen méretű tragédiák, külső és belső száműzöttség, a hasonló sorsokkal való szolidarizálás, a száműzöttség kimondása mint utolsó értelmesnek tűnő tett. És mindennek a végigírása: tudósítás erről a mások helyett leélt életről.