˝Megvalósítható-e ​az eszményi társadalom, amelyben minden pozitív eszme és cél együtt létezik – ez Isaiah Berlin esszéinek fő kérdése. Hogy ez a „végső megoldás” elérhetetlennek látszik, az a XX. század tapasztalatainak baljós fényében, mint írja, „közhely” csupán. Berlin ennek a „közhelynek” az eszmetörténeti mélységeibe hatol: az ókor nagy utópiáitól a gázkamrákban és gulágokban végződő modern kori utópikus eszmékig kíséri végig az emberiség nagy gondolkodóinak megannyi próbálkozását, hogy feltárják az „igazságot”, a mindenkire és minden népre érvényes univerzális jót, amelyet az ember el is érhet, ha eltávolítja az akadályokat a hozzá vezető útról. Ez az oly sokáig szilárd, megingathatatlannak tűnő hit, az igazságok végső harmóniájának tana azonban a romantika korában megrendült, s Berlin ezt tekinti a legnagyobb jelentőségű, máig ható szemléletváltásnak az emberi eszmék történetében. Mindkét eszme – az univerzális igazságba vetett hit éppúgy, mint minden egyetemes érték elutasítása – szélsőséges formájában veszélyes lehet, hangsúlyozza Berlin, ezért ő egy kényes egyensúly híve.˝