Marcel Proust nagyszabású regényciklusa nemcsak a 20. század francia irodalmának, hanem az egész világirodalomnak klasszikus műve, amely már az antikváriumokban is csak ritkán bukkan fel. Művészetével Proust új utat kezdett, új látásmódot teremtett az irodalomban, megújítva a regény formáját. Életműve a modern világirodalom kiapadhatatlan forrása. Az első kötetben a gyerekkor és az elveszett paradicsom iránti sóvárgás jelenik meg, a másodikban ifjúsága tájai és szereplői idéződnek meg az emlékezés rejtett áramait követve, egy-egy könyv, kép, íz, illat váratlan vonzásába kerülve. Proust hangok, színek, benyomások révén kutatja az eltűnt időt, a múltba vesző valóságot. A harmadik részben kitágul a világ, az elbeszélőt a párizsi nagyvilági életbe csöppenve új élmények és impulzusok érik. Az író éles szemmel figyeli, kíméletlen rajzzal örökíti meg a kor művészeit, íróit-festőit, barátait és ismerőseit, és a lélek olyan mélységeibe, útvesztőibe száll alá, a tudat és a tudatalatti olyan finom rezdüléseit rögzíti, mint őelőtte senki.