Szegletkő sorozat 4.

Amikor a Gnózisról hallunk vagy olvasunk - a szó jelentése tudásra, ismeretre utal -, akkor ezt általában rejtett tudással hozzuk kapcsolatba. Gnosztikának neveznek minden rejtélyest és az egyszerű természetember számára titokzatost.
A Gnózis azonban eredetileg az ősbölcsesség összefoglalása volt, az ismeret fogalma, mely közvetlenül az igazán földöntúli, isteni-emberi élethullám eredeti, isteni életére utalt. A Gnózis hierofánsai mindig is, mint ma is a Mozdulatlan Birodalom követei, akik egy elveszett emberiségnek elhozták az isteni bölcsességet, s azoknak az „elveszett fiúknak”, akik vissza akartak térni az eredeti hazába, megmutatták az egyetlen utat. A Gnózis - ahogyan ezt a hierofáns követek hozták - soha sem lett írásba foglalva. A tanító szóban adta tovább a tanulóknak. És ne gondoljuk, hogy ez a továbbadás mindenkor teljes volt. Volt egy csoportkapcsolat, és megvolt a jelöltekkel való kapcsolat. Mindkét kapcsolatban alaposan figyelembe vették az illetők szellemi színvonalát, a Gnózist ehhez igazították, s csak azt nyilvánították meg belőle, amit a tanulók számára hasznosnak és szükségesnek tartottak.
Így biztonsággal kijelenthetjük, hogy a Gnózist a dialektikus területeken senki sem nyilvánította meg teljes mértékben. Aki azt állítja, hogy ismeri, az nem ismeri - aki viszont ismeri, az nem beszél róla. Ez az egyetemes rejtélyeknek egy szigorúan betartott törvénye, mióta egy dialektikus természetrend létezik.
A dialektikus embernek ugyanis - én-központúsága és a szellemtől elválasztott tudata miatt - az a tulajdonsága, hogy amit a magasabb vagy alacsonyabb szinten megragadhat és felvehet magába, azt a saját állapota megerősítésére használja. A Gnózis megnyilvánítása így az ilyen lényeknek nem üdvösségére, hanem örök kárhozatára lenne. Ezért nem jegyzik fel soha sem a Gnózis teljes bőségét, s szóban sem adják át egészen: mert sokan nagyon gyorsan tanulnak, s így maguknak és másoknak is kárt okoznának. Világos tehát, hogy a Gnózis megnyilvánulása olyan folyamat, amelynek előrehaladása lépést tart az ösvényen járó tanulóéval. A dialektikus törvény tehát, „először tudj, aztán cselekedj”, itt csak részben érvényes. Hogy a Gnózist megkaphassa, hogy a mennyei menyasszonyhoz közeledhessen, ahhoz a tanulónak először cselekednie kell. Ez a cselekedet így minden lépésnél felelősségtudatos, intelligens cselekedet. Ezt az intelligens cselekvést pedig gondosan megfigyelik. A hierofánsokat nem lehet megtéveszteni. Valami ál-intelligens cselekedet csak puszta üzérkedés, amelynél az én egy sarokban lesben áll. Az ál-intelligens cselekedet valami póz, színészkedés, s ezt mindig észreveszik. Hogyan térhet rá az éjszakában és sötétségben küszködő ember az intelligens cselekvésre, mely megnyitja a Gnózishoz vivő utat?
A hierofánsok azért jöttek el hozzánk és azért vannak közöttünk, hogy az embereket hozzásegítsék ehhez. Ha a Gnózist nem is nyilvánítják meg, de beszélnek és írnak róla. „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött fiát adta, hogy ha valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

további képek