Wass Albert Életmű-sorozat. A köd fölemelkedett. tószagú szél ömlött alá a Vihar-hegy gerinceiről, lódított egyet az ősz szürke páráin, s a völgykatlan kifeslett alattok, mint egy friss virág. A vörös hajú, szeplős fiatalember, aki kopott városi ruhában ott állt fönt a Keleti-hágó sziklaösvényének peremén, mozdulatlanul és sokáig nézte a mélyben meghúzódó falut. Vizenyős kék szemei szinte kigyúltak sápadt, sovány arcában, ahogy egymás után végigsimogatták a rendetlenül szétszórt háztetőket, s olykor-olykor dobbant egyet szívében az emlékezés öröme: az ott az öreg Pattanás háza… Az ott a paplak, mögötte a méhes s amögött a koraérő szilvák… vajon őrzi-e még őket éjszakánként a pap sóra töltött puskával? Az ott a Békebíró háza, kertjében a híres almafával… s az ott a bolt. A bolt. Felhő úszott a nap elé, s fekete árnyék borult a völgyre, mintha csak a fiatalember gondolatai vetették volna oda. A bolt. Orrában érezte a fűszerek kesernyés szagát, ami az alacsony sötét ablakok mögött lapult, és összekeveredett a nyirkos lakás penész-szagával s a káposztaszaggal,ami hátulról a konyhából áradt elő, melynek csikorgó légydrótos ajtajával szemben alig karnyújtásnyira ott volt az istálló, melyből az öszvértrágya csípős ammóniákszaga párolgott elő. Ezeknek a szagoknak az emléke mintha valami szomorú keserűséggel töltötte volna meg a vörös hajú fiatalembert. Elfordult a völgytől és sóhajtott.