Az Apám darabokban igazán különleges könyv, ami jól sikerült szimbiózisa egy javarészt levélregényként elbeszélt szerelmi történetnek, egy pontos, dokumentarista stílusú ’56-os (napló)regénynek és érdekes családi anekdoták szövevényének egyaránt. Szavakból épített emlékmű egy Apának és egy Anyának.

Egy élet darabkáiból áll össze egy ellentmondásos ember képe, akit származása miatt kitelepítettek szülővárosából, és aki származásuk miatt kitelepített másokat; aki támogatta a Rendszert, mégis halálra ítélték az ellene való szervezkedés miatt; aki igyekezett őszinte lenni, de mégsem volt mindig az; akinek a tetteit megérthetjük, ám nem igazán ítélhetünk el – ennek a magyarázatára megint csak egy idézet utal a legpontosabban: „Aki elment, elment. De nekünk, akik otthon maradtunk, nekünk kell fenntartani ezt az országot. Jól csináljuk vagy rosszul? Ki tudja. De kibicként kritizálni a legkönnyebb.”

Az Apám darabokban egy olyan könyv, ami néhol szórakoztat, néhol megdöbbent, néhol meg olyan egyszerű igazságokra hívja fel a figyelmet, mint amit a sztyeppei magyarok tanítottak Száraz Györgynek, és amiről így ír a naplójában: „Először: áldás és átok hét ízig tart, ezért aki nem ismeri a dédapja dédapját és a dédanyja dédanyját, az nem tud semmit, elsodorja a szél. Másodszor: ha jurtát bontasz, amikor építeni kell, ha építesz, amikor bontani kell, meghalsz. Harmadszor: örül a szív a vendégnek, még jobban örül, ha elmegy, mert ha testvér, akkor visszatér, és ha visszatér, örökre a szívünkbe zárjuk. Csak egy délutánt, egy napot és két éjszakát töltöttem a sztyeppei magyarok közt, mégis mintha közeli rokonaimat hagynám el.”