1987. február 22. vasárnap délután, New York, Manhattan, Soho. Egy kiállítás megnyitóján hallottuk a hírt: Andy Warhol meghalt. A kiállítóterem gyorsan kiürült. Az emberek telefonhoz rohantak. Művészek, műélvezők, diszkótáncosok, melegek, transzvesztiták, dilinyósok és exhippik, a sikkesek, a nagyon gazdagok, a nagyon nagyon gazdagok, politikusok, írók, zenészek, színészek, a hírnévre vágyók, a híresek, a progresszívek és a regresszívek... fel-alá rohangáltak a városban. Pánik tört ki, vagy valami ahhoz hasonló. Ki mondja ezután, hogy nagyszerű amit csinálunk, ahogy kinézünk. Kinek mutassuk meg magunkat ezután? Összetört a tükör. (Warhol gyakran nevezte magát tükörnek, ahogy mások is őt.) Andy Warhol festőművész (a XX.sz nagy ikonfestője), filmkészítő, modell, a Pop Art pápája. És híres ember. Nagyon híres. Jelen van életünkben, ott, ahol nem is sejtenénk. Jelen van a mindennap nézett televíziós show-k képi világában; viselkedés módja, életszemlélete társaságokban; fordulatai, attitűdje a sikkes magazinok cikkeiben. Képeinek hatása újra és újra megjelenik fiatalabb művészek alkotásaiban. A Pop Art tárgyilagossága kikerülhetetlen. A művészetnek nincs mélysége, minden a felületen van. A művészet ugyanolyan munka, mint bármi más. A szex ugyanolyan munka, mint bármi más. Olyan ez a könyv, mintha a saját lakásodban, az utcádban, a városodban sétálnál, és újra felfedeznéd benne azokat a dolgokat, amelyeket mindennap látsz. Andy Warhol életfilozófus. Kicsi kicsi kicsi kis humorral.