Bizonyára ​lesznek olvasók, akikben a magyar Anabaszisz mélabús emlékeket ébreszt: visszagondolnak a középiskolai vagy egyetemi görögórák szövegelemzéseinek gyötrelmeire, örömeire, s megelégedéssel állapítják meg: lám, megint törlesztettünk egy adósságot, hisz „a tízezrek hadjáratának története” 1887 óta most jelenik meg először magyar fordításban.
De reméljük, élvezettel olvassák ezt a haditudósítást azok is, akik még nem ismerik az Anabasziszt, de érdeklődnek a régmúlt korok élete, szokásai, eseményei iránt. Régi ez a kor: szerzőnk, az athéni író, filozófus, hadvezér Xenophón az i.e. V-IV. század fordulóján élt, Nagy Sándor előtt. És érdekes, izgalmas a cselekmény: egy testvérháború története elevenedik meg a könyv lapjain az ifjabbik Kürosz lázadása bátyja, II. Artaxerxész perzsa király ellen. A perzsa herceg görög zsoldosokkal vonul bátyja ellen, ám húszéves korában csatában elpusztul, s a magára maradt sereg a mai Törökország területén, a Fekete-tenger partvidékén keresztül vonul hazafelé. Vezérük, vagy egyik vezérük, éppen Xenophón, aki szemérmesen harmadik személyben beszél magáról, „az athéni Xenophónról”. Ennek az egy évnek és három hónapnak a története ez az írás, amelyet bízvást nevezhetünk a zsoldossors, a hazavágyódás első irodalmi megfogalmazásának. Mert Xenophónban, katonáiban, a tízezrekben is egyetlen gondolat él, ez forrósítja át a szűkszavú, tárgyias eseményközlést: hazatérni Görögországba, a családhoz, vinni nekik valamit a csodák Kelet kincseiből.