Kövy Zsolt : Álom és valóság

A történet az 1944-es losonci eseményekkel - a mémet megszállás, gimnáziumi érettségi, zsidó barátaik megalázása, október 15., nyilas behívó - kezdődik. A szerző és testvére sorsát három jó barát is végigkíséri a lengyelföldi fogságbaeséstől a stanislaui lágerig, s hazatérésükig. A harmincegy hónapos pokolnak sok-sok tanúja tesz arról bizonyságot, megpróbáltatásban érik igazán emberré az ember.

„Hideg, csikorgós, hó nélküli tél volt. December 20-án már készen állt a katonaszerelvény a losonci vasútállomáson. Három századnyi' fedett, teherszállító vagonokból állt össze a katonavonat, a civilruhás sereg. A Gyürky-féle század fiai. 16-an kerültek egy vagonba.” (…) „Az indulást az esti órákra tervezték. Hamar besötétedett. Az indulási parancsra várt a szerelvény, amikor hatalmas morajlás verte fel a csendet. Mindenkit kiparancsoltak a vagonokból. Az ég mintha megnyílt volna, egyszerre nappali világosság lett, Sztálin-gyertyák potyogtak le a magasból, az alacsonyra szálló orosz bombázók robaja egyre félelmetesebb lett .Volt, aki még beért az állomás épületébe, de a legtöbben a sínek között vágták el magukat, s a földre lapulva várták a véget, vagy a rettenet végét. A bombák hullani kezdtek. Olyan benyomást keltettek, mintha robogó gyorsvonatok érkeztek volna az állomásra, de nem fékeztek, s nem álltak meg; robbantak iszonyatos hanggal. Az egyik nyilvánvaló fő célpont az állomás volt, de ott minden és mindenki sértetlen maradt. A környező utcákat gázolták le a bombák. Sértetlen maradt az állomás, a szerelvény, emberben még sebesülés sem történt. A város több ponton égett. Magasra csaptak a lángok, a szörnyű bombázás után percekre volt szükség, hogy ki-ki lelke nyugalmát visszanyerje. Talán mindössze tíz percig tartott, de irgalmatlan végítéletnek tűnt.”