A 12-13. század fordulóján egy apró, négyszáz sátoraljnyi, de annál harciasabb turkomán bégség szállásolta el magát Kis-Ázsia észak-keleti részén. A magukat "kaji" jürüköknek nevező népcsoportot a mongol vihar söpörte ki közép-ázsiai őshazájukból, s az új, kis-ázsiai szállásaikat annak fejében kapták a Rum-szeldzsuk szultántól, hogy határvédelmi feladatokat láttak el. A 13. század vége felé e törzs fiatal fejedelme, a ravasz és harcias Oszmán, muzulmán hitharcosaival mind gyakrabban vezetett katonai vállalkozásokat Bizánc ellen. E portyák zsákmányszerzésből területfoglalássá, majd hódító háborúkká terebélyesedve a 16. század derekára az oszmán világbirodalom megszervezésébe torkolltak. "Az Oszmán Birodalmat szablyával teremtették, s csakis szablyával tartható fenn" - írta egy 17. századi török krónikás. Valóban, e katonaállam históriájában a hadügy olyan kiemelkedő szerepet játszott, hogy katonai szervezetei teljesen átszőtték a társadalom összes intézményét. A "török évszázad"-nak nevezett 16. században az oszmán haderő elérte hatékonyságának és hatósugarának végső határát. Ezt ütőképes hadszervezetének, rugalmas, minden újat befogadó hadművészetének köszönhette. Generál Tibor részletesen áttekinti azokat a forrásokat, amelyekből az oszmán hadművészet merített. Sorsdöntő csaták, meghatározó katonapolitikai rendszabályok sorozatán át bemutatja a "hadseregek hadseregének", a "legyőzhetetlennek" nevezett oszmán-török haderő "titokzatos" kialakulását, fejlődését és fénykorát.