Feszty Árpádné Jókai Róza : Akik elmentek... - A tegnap

"Nagyanyám halála után fél évvel megismerkedtem Feszty Árpáddal, ki akkor Párizsba készült hosszabb időre. Miattam, mert én papától sem nem tudtam, sem nem akartam elválni (akkor még azt hittem, szüksége van rám), lemondott párizsi útjáról, s elvett." Jókai Róza festő-író, Jókai Mór fogadott lánya, Laborfalvi Róza unokája, Feszty Árpád felesége, Andrássy Gyula leánya... édesanyja pedig színművészek házasságon kívüli kapcsolatából született. A kaotikusnak ható genealógia már elsőre is figyelemfelkeltő, hiszen olyan családi történetekbe enged bepillantást, amelyek jószerivel a maguk korában sem voltak ismeretlenek a nagyérdemű előtt. Jókai ismertsége, elismertsége, írói-politikai pályája mögött azonban a magánélet mezsgyéje titkokkal van tele, s bármennyire is igyekeztek megóvni részleteket mindennapjaik kuszaságáról, a viharos életrajzi események, a Jókai-per kiszivárgott fejezeteinek hátterében ott áll a lány vallomása: Jókai Róza mesél és mesél, kedves-fájó visszaemlékezéseiben megjelennek a színészvilág apró titkai, Jókai írótársainak portréi Gárdonyitól Mikszáthon át Justh Zsigmondig és Bródy Sándorig, a festő iskolák alakjai Munkácsytól Mednyánszkyig. És persze gyermekkor, viszontagságok, szerelem, házasság, de mindenekelőtt: Jókai. Meg a helyszínek: Balatonfüred, Svábhegy, Párizs. És újfent Jókai... Majd egy örökségi per részletei. A jelen kiadás Jókai Róza mindkét memoárját tartalmazza. Részlet a gyerekkorról: "Emlékszem nagy felfedezőutakra; fel-le lépcsők veszedelmeire, amiket apró, vastag lábaim csak a nagy, jó ember segítségével tudtak leküzdeni. Ha elfáradtam (panaszos hangomat hallom ma is: "elesik a Józa"), ölbe vett. Ölbe különben, azt hiszem, sokan vehettek; s ezalatt váltak lassan ismerőssé, rokonná vagy ellenséggé az idegen, új arcok. Ezek közül kiemelkedik egy csúnya, fekete, vigyorgó fej; mindig nevet, nagyokat ugrik, s engem aztán visz, úgy táncol. Netti volt, a tót szakácsnőnk. Első bizalmasom. Homály, kusza képek, sok állat; nagyon szerettem őket. Vagy egy évig megint semmi pontos emlék, csak apró, gomolygó képek. Azután kinyúlik a ködből, mint útmutató, az első nagy fájdalom, a kisgyerek fájdalma! Óriásivá nő, akármilyen kicsi. Később elfelejti az ember, nem számol vele, pedig sok későbbi baj magva rakódik le a még öntudatlan kis lélek rejtett zugaiba."