Az Aión azt a keresztény korszakot határolja körül, amely Krisztus eljövetelével kezdődik és az Antikrisztus fellépésével végződik. C. G. Jung a mély-én keresztény, gnosztikus és alkimista jelképeit vizsgálva, utánajár a keresztény eonon belüli pszichológiai körülmények változásainak. A fontolgatások középpontjában az a kísérlet rejlik, hogy megmagyarázza, kiegészítse a mély-én archetípusát és kapcsolatba hozza a hagyományos Krisztus-képpel. Emellett az is döntő jelentőségű, hogy úgy tűnjön fel Krisztus, mint a mindent magába foglaló teljesség szimbóluma, amely egyesíti magában egy bizonyos archetípus összes jellemző vonását. A jungi pszichológiai kritika a privatio boni teológiai tanára összpontosul, amely szerint a rossz nem ellentétes a jóval, hanem ennek csökkenését jelenti. A gonosz hatalom kirekesztése folytán Krisztus csak az archetípus egyik felének felel meg, a másik fél az Antikrisztusban bukkan fel. A rossz valóságának a jó feltétlen ellentéteként való tagadása olyan metafizikai dualizmusba torkollik, amelyben elkülönül egymástól ég és pokol, és egymással ellentétes hatalmak lesznek. E keresztény hagyomány fényében, amely voltaképpen tagadta a rossz valóságát, vizsgálja Jung az emberi individuáció pszichológiai szempontjait.