Magyar Történelmi Szemle, 1972. szept. III/3. 295-344 pp.

Tűzve.

[Kuun Géza (Nagyszeben, 1838. december 28. – Budapest, 1905. április 9.): magyar nyelvész, filológus, orientalista. Az 1792-ben grófi rangra emelt, székely eredetű Kún család sarjaként látta meg a napvilágot, édesapja Kuun László, édesanyja Gyulay Konstancia grófnő volt. Az alapfokú oktatást a szülői házban kapta, majd Szőnyi Pál intézetében tanult. 1856-58-ban a pesti egyetem klasszika-filológiát, régészetet, numizmatikát és történelmet hallgatott, közben autodidakta módon a keleti nyelvekkel ismerkedett. 1858-59-ben a göttingeni egyetemen tanult, bölcsészdoktori oklevelet szerzett. Évente felkereste Észak-Olaszország híres könyvtárait, de Németország, Franciaország, Hollandia és Svájc könyvtáraiban is lelkesen kutatott, beutazta a balkáni országokat is. Megtanult németül, franciául, angolul, olaszul, románul és görögül, írt és olvasott héberül, törökül, arabul, perzsául és latinul.

Főként a honfoglaló magyarságra vonatkozó keleti forrásokkal, valamint sémi összehasonlító nyelvészettel, a keleti irodalmak fejlődésével, az összehasonlító vallástörténet kérdéseivel foglalkozott. Több művében Erdély történetének egyes problémáit vizsgálta. Kutatásai során a velencei Szent Márk-templom könyvtárában talált rá az 1303-ból származó kun kódexre, amelyet több mint hatévi munka eredményeként, latin nyelvű bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel ellátva tett közzé. Ez a kódex őrizte meg a kihalt kun nyelv szókincsét, nyelvtanát. Figyelme ezután a magyarok vándorlásának és honfoglalásának keleti szövegekben megőrzött emlékei felé fordult.

Forrásai alapján az Altáj vidékéről származtatta a magyarokat, s a törökök rokonának tartotta. A millennium tiszteletére összeállította A magyar honfoglalás kútfői című díszkiadvány keleti forrásokat bemutató fejezetét. Munkásságában döntő fordulatot hozott, amikor megörökölte a Gyulaiak marosnémeti kastélyét, a híres római kori lapidáriumot tartalmazó parkkal. Bővítette a kastély levéltárát és kőtárát, több időt szentelt Erdély, azon belül Hunyad vármegye múltjának. Ezen törekvését világosan jelezte, hogy ő lett az 1880-ban megalakult Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társaság elnöke. Korának egyik legünnepeltebb erdélyi tudósa volt. Néprajzi dolgozatait az Arménia, az Erdély és az Etnographia közölte.

A Magyar Tudományos Akadémia 1867. január 20-án levelező, 1883. május 17-én tiszteleti, 1904. május 13-án igazgató tagjává választotta. A gyökök elméletéről című székfoglaló előadása 1867. június 24-én hangzott el. 1901. május 10. és 1904.május 13. között az akadémia másodelnöke volt. 1894-ben a kolozsvári, 1895-ben a leideni és 1896-ban budapesti egyetem avatta tiszteletbeli doktorává. A Magyar Néprajzi Társaság örökös tiszteletbeli elnökévé nevezte ki. A Magyar Történelmi Társulat, a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társulat, a Budapesti Philologiai Társaság, a Magyar Földrajzi Társaság tiszteleti tagja. A Deutsche Morgenländische Gesellschaft rendes, az Ateneo di Science e Lettere di Bassano tiszteleti, a helsingforsi (helsinki) Finnugor Társaság tiszteleti tagja volt. Ezek mellett elnyerte a valóságos belső titkos tanácsos címet, illetve a főrendiház tagjai közé is bekerült. Elnyerte az olasz koronarend középkeresztjét. 1889 és 1896 között ellátta az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnokságát. Könyv- és levéltárát az Erdélyi Múzeum-Egyletre, lapidáriumát a Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat dévai múzeumára hagyta. Az 1858-ban a MTA-nak adományozott 17. századi erdélyi kódexet Kuun-kódexnek neveztek el.]

további képek

nagyítás

nagyítás