Władisław Szpilman szépreményű fiatalember: a Varsói Konzervatóriumban és a Berlini Zeneakadémián folytatott tanulmányai után a lengyel főváros legelegánsabb szórakozóhelyein zongorázik, és a rádióban is fellép. 1939 szeptemberének végén azonban, amikor a németek bombázni kezdik Varsót, Szpilman - a náci ideológia szerint - már "csak" egy lengyel zsidó. Aki ha nem tudna zongorázni, talán életben sem marad. A szép remények jóval később, a háború után váltak valóra. Szpilman a varsói rádió zenei főszerkesztője lett, szimfonikus műveket, filmzenéket, slágereket írt, és zongoraművészként sokat koncertezett. Az ezredfordulón hunyt el. Visszaemlékezéseit már 1945-ben papírra vetette, de az első kiadást szigorúan cenzúrázták; csak több mint ötven év elteltével jelenhetett meg teljes terjedelmében a memoár, amelyet azóta harmincöt nyelvre lefordítottak. A megrendítő olvasmányélményt tartogató kötet külön érdekessége az a néhány naplójegyzet, amely egy Wehrmacht-kapitány: Wilm Hosenfeld tollából származik. Egy német tiszttől, aki hallotta Szpilmant a rádióban Chopint játszani, és akinek Szpilman az életét köszönhette. A könyv alapján Roman Polański rendezésében készült film 2002-ben a cannes-i filmfesztiválon elnyerte az Arany Pálma díjat.