Szokatlan könyv ez: nem egy ember, hanem egy család, sőt egy kor életrajza.

A Wittgenstein család a Monarchia terméke. A XIX. század második felében gazdagodnak meg – az ősapa 1802-ben születik és születésének körülményei komoly kihatással lesznek a családra majd 130 évvel később. Zsidó volt, vagy törvénytelen hercegfi? Ki tudja ma már? Karl csúnyán összevész dúsgazdag apjával, és nem nyugszik addig, amíg olyan vagyonra nem tesz szert, ami mellett apjáé elhalványul. Neki és feleségének kilenc gyermekük születik, öt fiú és négy lány, akik közül egy lány egyéves kora előtt meghal. A többi nyolc gyerek felnő. A három idősebb fiú öngyilkos lesz 1902 és 1918 között. Egy lány vénkisasszony marad, kettő férjhez megy, mindkét férj elborult elmével hal meg. De a legérdekesebb a két kisebb fiú. Az egyikből, Paulból, híres zongoraművész lesz, noha az első világháborúban elveszti jobb karját. Ír neki zongoraversenyt Ravel és Prokofjev és Benjamin Britten, összevész mindegyikkel, ingyen tanít tehetséges fiatalokat, és ötvenévesen teherbe ejti egyiküket, akit végül Amerikában, a harmadik gyerek születése előtt feleségül vesz. A másik Ludwig Wittgenstein, a filozófus. Angliába települ át, és a Cambridge-i Egyetemen tanít haláláig.

A Wittgensteinek 1938-ban, az Anschlusskor szembesülnek azzal, hogy zsidók, de hatalmas vagyonuk nagyjának feláldozása árán megússzák a világháborút. Az a kevés szeretet, ami ennek a kiterjedt, terhelt, boldogtalan családnak a tagjaiban egymás iránt élt, ekkor tűnik el végleg. Két lány Bécsben marad, a palotában. A harmadik Amerikában él, de nem találkozik öccsével és öccse családjával, akik szintén ott vészelik át a háborút. Az Angliában letelepedett Ludwig minden vagyonáról lemond, mert erkölcsi érzékével nem fér össze olyan pénz, amiért nem dolgozott meg.

A huszadik század egyik legnagyobb hatású filozófusának és legkülönösebb zongoristájának arcképe mögé a hátteret a történelem adja.