Badie, Bertrand - Smouts, Marie-Claude : A visszájára forduló világ - A nemzetközi színtér szociológiája

A visszájára forduló világ képe a nemzetközi rendben bekövetkezett gyökeres változást van hivatva kifejezni: mintha a politikának prioritást biztosító kétpólusú és a békés egymás mellett élésen alapuló nemzetközi rendet a piaci rendszerre vagy - mások szerint - az univerzális erkölcsi értékrendre, netalán az emberi jogokra épülő újfajta rend váltotta volna fel. Hét évvel 1989 után azonban már bőségesen tapasztalható, hogy valójában nem csekély illúziókról van szó. A neoliberalizmusról hamar kiderült, hogy képtelen arra a megfellebbezhetetlen szabályozásra, melyre igényt tartana. Ami pedig a nyugati vezetőknek a "gonosz birodalma" bukása utáni normatív beszédein átsütő morális törekvéseit illeti, ma már csak a humanitárius beavatkozásnak (ingérence) és a fegyveres beavatkozásnak (intervention) meglehetősen bizonytalan tartalmú tematizálása marad belőlük, amely tulajdonképpen nem más, mint az interetatikus - hatalmi, függőségi és versengési - mechanizmusoknak a továbbélés. Ám még ennél is rosszabb, hogy a nagyon várt "új világrend" némelyik alapelve keményen beleütközik az erőteljesen és harcosan visszatérő tradíciókba: a mondializmussal szemben a világ "tribalizálódni" látszik a tradicionális közösségiség és az etnicizmus megújulásának köszönhetően.

Ilyen körülmények között úgy tűnik, mintha mindenki csak a saját szabadságával törődne: az állam ellenáll, sőt ellentámad; a transznacionális aktorok szinte tökélyre viszik az államokra és a különféle identitásokra fittyet hányó stratégiákat; az identitarizmus prófétái vagy házalói viszont hol az egyik, hol a másik szereplő kudarcából igyekeznek hasznot húzni. A nemzetközi színtéren mindinkább jelen lévő egyén mozgásterét egyidejűleg három irányból ránehezedő nyomás határolja be: állampolgárságának betartására szólítja fel az állam; az utilitarista szempontoknak való megfeleltetést kérik tőle számon a transznacionális aktorok; az önazonosság házalói pedig a közösségiség tradicionális létformáira sarkallják.
Mindennek következtében a nemzetközi mozgástér vitán felül megújult: e nyomások egybeesése ellentmondásos és nem egyszer ellenséges mozgósítások forrása, miközben aláássa, e háromfajta szereplő legitimitását és cselekvőképességét is, s ezáltal megalkuvásra, egymáshoz való alkalmazodásra és néha még az egymással való szövetkezésre is készteti őket. Ily módon egyrészt az államok szuverenitásán foltot ejtő és azt megkerülő transznacionális áramlásokat lépten-nyomon éppen maguk az államok "hangszerelik"; másrészt a nemzetállamok vallási, etnikai vagy törzsi törésvonalaik mentén egyre több engedményt tesznek az "identitárius ébredés" követeléseinek. Mindez messzeható következményekkel jár a béke s háború kérdéseire éppúgy, mint a nemzetközi kapcsolatok mindennapi működésére: legyen szó az eseti beavatkozásokról rövid távon vagy a szabályozás illúziójába vetett hitről hosszú távon, mindenesetre a nemzetközi színtérnek ez a fajta hibrid áramköre a világ alapvető fordulatát kísérő fájdalmakat idézi.