Fotók: Borzák Tibor, Kádas Tibor és Szombathy Dániel.

"Tóthné Nagy Amália a magyarországi vertcsipke-művészet, utolsó nagy egyénisége volt. A magyar csipkeverés - mint oly sok más kézműves műfaj -a 19. század utolsó évtizedeiben kelt új életre. Felelevenitőinek kettős célja volt: az egyre nagyobb teret hódító, 18. századi európai motívumokat ismétlő gépi csipkével szemben a régi magyar motívumok alkalmazása a kézi csipke technikai lehetőségeivel, valamint e technika elsajátításával és művelésével kenyeret adni a fiatal lányok asszonyok kezébe. A huszadik században e műfaj legismertebb hazai képviselői: a körmöcbányai csipke, a Hunnia csipke, a Móga csipke és a balatonendrédi csipke. E szervezett formák között működő műhelyek mellett azonban élt és dolgozott néhány kiemelkedő egyéniség, kiknek munkássága még nem, vagy csak alig ismert. Ahhoz, hogy a 20. századi magyar csipkeművészet a jövőben feldolgozható legyen igen fontos e művészek munkásságának megismerése, dokumentálása.

Ez utóbbi művészek közé sorolandó Tóthné Nagy Amália is. Kislány korában sajátította el a csipkeverést s azt 93 éves koráig, haláláig művelte. Csipkéi a brüsszeli csipkékhez hasonló finom, csontszínű fonalból készültek. Munkái nem a különböző folyóiratokban közölt sablonok után készültek, hanem azokat maga tervezte és maga is készítette el. Motívumai az európai és magyar motívumkincs felhasználásáról és szerencsés elegyítéséről tanúskodnak. A különböző virágok és levelek között gyakran megjelenik á régi magyar, különösen az erdélyi hímzések kedvenc virága a turbán liliom vagy a 18. században igen kedvelt szőlő ill. eperlevél. A motívumokat összekötő pikók, az apró szemű hálók, az egyes vászonkötéses csíkokat díszítő apró levelek kitűnő ízlésről és magas technikai tudásról tanúskodnak. " (László Emőke)

további képek