Konrád György a hetvenes évek elejétől a rendszerváltást közvetlenül megelőző évekig gyakorlatilag kiiktatódott a magyar kulturális életből, miközben nyugaton folyamatosan megjelenhetett, így az a felemás helyzet állt elő, hogy a külföldi közvélemény előtt ő lett a kortárs magyar széppróza legismertebb alakja. Magyarországon több mint másfél évtizeden át mindössze A városalapító cenzúrázott kiadása (1977) és a Mondatok egy képzelt regényről című esszé (1982) jelenhetett meg tőle legálisan.

A városalapítóban Konrád György a modern hadviselés egyik legvisszataszítóbb aspektusát formázza meg, ami nem más, mint a várostervezők hadüzenet nélküli háborúja a városlakók ellen. Az ügyeskedők hadművelete ez az életet élők ellen, azoknak az erőszakos cselekedete, akik, miközben a mi boldogságunkat tervezgetik, egyben boldogtalanságunkat biztosítják. Nincs ebben semmi meglepő; ez mindig is így volt. Ám, ami változott az a tudatosság foka. Mindegy, mennyire rokonszenves nekünk a görög polis vagy a firenzei városállam, az ő gondjaik iránt csak akkor lehetünk érzékenyek, ha magunk is az övékével hasonlatos gondokkal küszködünk.