Ebben a mélyen szimbolikus tartalmú regényben Thomas Mann a német irodalom klasszikus műfajának, a fejlődésregénynek hagyományait folytatja. Ennek megfelelően a regény nem egyéb, mint az "egyszerű és középszerű" hős, Hans Castorp belső fejlődésének rajza, aki a síkvidékről, az egészségesek világából háromhetes látogatásra érkezett a svájci szanatóriumba, ám a Varázshegy halálos bűvöletének áldozatul esve, hét évre a szanatórium lakója lett. Castorp betegségélménye, életidegensége, passzivitása, kereső szellemének kalandjai, álmodozásai, félénség mögé bújt gyermekesen szenvedélyes szerelme, a humanizmus értelmén, lehetőségén való töprengés - ezek a regény fő témái. A háború előtti Európa különböző ideológiái kelnek harcra a hős lelkéért: szinte enciklopédikus teljességgel vonul fel minden olyan szellemi áramlat, amely megérintette a századelő polgári értelmiségét. Hans Castorp testi egészségéért a különc orvosok, "lelke" megnyeréséért Settembrini, a 19. századi idealista-realista humanizmus képviselője és Naphta, a démonikus jezsuita küzdenek egymással. Ő maga viszont két csodálatos alak bűvkörébe kerül - előbb beleszeret Madame Chauchatba, a szeszélyes tatárszemű asszonyba, később lenyűgözi a jávai-holland dúsgazdag kávékereskedő nagyszabású egyénisége. Castorp előtt a természet, a művészet, a gondolkodás hatalmas tartományai bontakoznak ki. Végül visszatér az életbe - talán meghalni: a kezdődő 1914-es világháború csatamezején vesz búcsút tőle az író. A regény mondanivalója sokrétű. Olvasása elmélyült, filozófiai, elméleti érdeklődést is feltételez, ezek birtokában lebilincselő mű.