Ágh Istvánt irodalomtörténészek előszeretettel emlegetik (vagy emlegették) a Hetek költőjeként, amelyről maga nyilatkozza, hogy Kabdebó Lóránt – „aki éles szemmel vette észre, hogy milyen közös esztétikai és szociális jegyek kötik össze a műveinket és kötnek össze bennünket" – nevezte el őket, maguk nem szerveződtek. Költőtársaival, Bella Istvánnal, Buda Ferenccel, Ratkó Józseffel, Serfőző Simonnal, Kalász Lászlóval és Raffai Saroltával alkotókörbe jártak, Ághot Orbán Ottó vitte oda, hallgatták Füst Milán előadásait, beültek a Nárcisz presszóba Pilinszkyvel, a Hungáriába vagy az Építész Pincébe, ahol az avantgárd szerzők találkoztak, köztük Kondor Béla és Erdély Miklós. 1965-ben megjelent, első könyve óta csaknem húsz verseskötete, hat ifjúsági és gyermekkönyve, tucatnyi prózai műve (két regény, egy memoár, egy elbeszélés-, négy esszékötet, négy szociográfia) látott napvilágot, kétszeres József Attila-díjas és Kossuth-díjas, elnyerte többek között az Artisjus-, a Déry-, a Radnóti-, a Prima-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét és a Nemzet Művésze címet. A DIA és az MMA tagja.

A tündér megkötözése című kötetének legszembetűnőbb jegye, egyben költői alkotásmódjának lényege az a bravúros; de természetes könnyedséggel, szinte észrevétlenül végrehajtott síkváltogatás, pontosabban a .tárgyi és lelki valóságsíkoknak az a szimultaneitása, ahogyan a külső és a belső történéseket egymásba játszatja.
Ennek a módszernek —. amit leg- érzékletesebben talán Illyés Gyula egyik verssorát kölcsönvéve jellemezhetünk: „Mint filmen, iha film tűnik át" — egyik legszebb példája a Fejem fölé ciklus.