kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Danielou, Jean : A történelem misztériuma

  • leírás
  • további adatok
Sorozat: Hit és tudomány

Jean Daniélou (1905-1974) jezsuita szerzetes, bíboros, a XX. századi katolikus teológiai megújulás egyik legjelesebb alakja olyan komolysággal gondolkodott a történelemről, amely példamutató minden felelősségteljes keresztény ember számára. Isten, aki szövetséget kötött az emberrel, először Ábrahámmal, majd újszerű és örök módon Jézus Krisztusban, nem pusztán vezeti és megítéli a történelmet, hanem döntő tettekkel rajtahagyja azon a kézjegyét. A történelem keresztény felfogásának legfontosabb mérföldköveit Daniélou atya változatos és elfogulatlan megközelítéssel emeli ki. Gondolatai ugyanolyan igazak ma is, mint könyve megszületésekor voltak. Egyetemességük mellett e tanulmányok időszerűségét paradox módon éppen egyediségük biztosítja. Az eljárásaiban teljesen független szerző soha nem tartozott egyetlen iskolához sem. A hasznosat mindenütt megtalálta, és mindent maga tett próbára, hogy a jó dolgokat megtartsa, a rosszakat pedig elvesse. Tanításába így saját gondolatait, érzékenységét, tapasztalatait, sőt, anélkül hogy tudta volna, saját sorsát illesztette bele. A bíboros halála után barátai e mű harmadik részét egyértelműen hivatásáról tett tanúságként olvasták. E könyv tehát több, mint történelmi tanulmány: találkozás egy személyiséggel. Márpedig a hiteles személyiségek felette állnak az időnek.
állapot:
kategória: Könyv > Vallás > vallástörténet, teológia >
kategória: Könyv > Történelem >
kiadó: Kairosz, 2006
cikkszám / ISBN: 9789639642157
kötés: fűzve
oldalszám: 385
könyv nyelve: magyar
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár