Sorozat: Népművészeti Füzetek
Gazdag képanyaggal.
Torockói magyarságon tulajdonképpen két község: Torockó és Torockószentgyörgy lakosságát értjük. Mindkét község Kolozsvár tartomány tordai rajonjához tartozik és az Aranyos folyó egyik oldalvölgyében, a Székelykő és a Nyugati Érchegység valamikor vasban gazdag szegélynyúlványa, a Godárhágó és részei (Bánya-hegy, Egyeskő, Ordaskő) között fekszik. A hegyekkel körülvett, viszonylag szűk völgynek kijárása észak felé a Torockó-patak által vágott egészen szűk völgyön, az Aranyos folyó mellett fekvő Borévre, délfelé pedig Gyertyános községen s a völgyet lezáró Kőközön keresztül Nagyenyed felé van. Ennek a völgynek földművelésre csak a Székelykőtől keletre eső része alkalmas, a többi hegyes, köves terület. A két község magyar lakosságának kialakulása és társadalmi fejlődése különbözőképpen történt. Mindkét község az egykori Torda vármegye megszervezése idején annak a határvédelmi vonalnak a részeként alakult ki, amelynek Aranyos menti központját most fedezték fel a régészeti kutatások során. Torockóra a XII. században idegen telepesek érkeztek: a vasbányászathoz jól értő, stájer bányászok, akiket a vasban gazdag nyugati hegyvonulat vasérctelepeinek kibányászására II. Géza király telepített ide. Az itt talált magyar lakosság és a német telepesek keveredéséből alakult ki Torockó bányász lakossága. Mindkét község népe a Torockai-család jobbágya volt, mégis a vasbányászattal foglalkozó torockóiak anyagilag függetlenebb és gondtalanabb életet éltek a földművelő szentgyörgyieknél. A torockói vasművesek termékei (ekevas, pántvas, kapavas) messze földön keresettek voltak és a munka fáradságos volta ellenére is jó megélhetést és jövedelmet biztosítottak a bányász és vasműves lakosságnak.