"Nekünk magyaroknak ezer éve nincs folt a becsületünkön." (Horthy Miklós, 1944. március 19-én) "Kijelentem, hogy sem a magyar hatóságoknak, sem egyetlen magyar embernek a kezéhez egyetlen csepp zsidó vér nem tapad." (Imrédy Béla, 1944. Július 9-én, a deportálások befejezése után) A két kijelentés között - hivatalos német adatok szerint - 437402 magyar állampolgárt deportáltak Magyarországról, a teljes vidéki zsidóságot. Tragédiájukért sokan ma is az SS különítményeseit és magyar kiszolgálóikat teszik felelőssé. A dokumentumok alapján arra következtethetünk, hogy az áldozatok elhurcolására és nagy többségük elpusztítására Horthy és Hitler megállapodása keretében került sor. Az alku értelmében a megszállt Magyarország annál előbb kapta volna vissza a szuverenitását, minél gyorsabban teljesíti Hitler igényeit, köztük a zsidóság "maradéktalan" deportálását. Horthy nemcsak tudta, mi lesz a "munkára" elhurcoltak sorsa, de "jó emberei" szerint siettette is a "galíciai zsidók" kiszállítását az országból. Álláspontja a zsidókérdésben akkor változott meg, amikor júniusban rájött arra, hogy Hitler nem tartja be az ígéretét, sőt a budapesti zsidóság elszállítását is követeli. Horthy ekkor döbbent rá - az egyre szélesebb körű tiltakozások és a németek számára katasztrofálisan alakuló hadi helyzet ismeretében -, hogy a történtekért a győztesek őt is felelősségre vonhatják. A dokumentumokból megállapítható, hogy a kormányzó nemcsak humanitárius okokból lépett fel a zsidóság érdekében, hanem a nyakát szerette volna kihúzni abból a kötélhurokból, amellyel először Hitler fenyegette meg.