A ​tegnap szigete afféle megtalált kézirat. Descartes-ból, Galileiből és Spinozából, Marinóból és John Donne-ból, Vermeerből, Arcimboldóból és mindenféle furcsaságokból összegyúrt, mégis szívgyönyörködtetően eredeti olvasmány. Egy barokk ifjúról szól, akit sorsa a spanyolok ostromolta Casale hős várvédőjéből szabadgondolkodó párizsi szerelmessé, majd a Bastille foglyává, Mazarin titkosügynökévé és végül déltengeri hajótörötté tesz. Végül? Hajótörése nem szokványos: "mióta világ a világ, alighanem egyetlen olyan képviselője vagyok emberi fajunknak, aki egy elhagyatott hajón szenvedett hajótörést” – írja a hajdani ifjú, Roberto de la Grive a lakatlannak tetsző hajón. A lakatlan hajó pedig egy szigettől (az "antipódus-délkör” vonalán túli legendás Salamon-szigettől?) nem messze horgonyoz, és minden földi jóval roskadásig meg van rakva, de ketrecbe zárt trópusi madarakon kívül egy lélek sincs rajta. Valóságos kísértethajó. Jobban mondva… Roberto egyre furább jeleit észleli egy titokzatos Másik nemkülönben titokzatos jelenlétének. Ki lehet az? A gyerekkorától a fantáziájában élő Hasonmás, aki miatt alkalmasint bajba, majd tengerre került? Az ilyen és ehhez hasonló kérdésekre választ kap az olvasó. A végső válaszokat azonban mintha a Tegnap szigete kínálná. Át kéne jutni. De hogyan? Roberto nem tud úszni. Vajon sikerül-e? A regényhős gyakorol, gyakorlás közben leveleket ír Szíve Hölgyének, emlékezik, és képzeleg. Végül úgy dönt, hogy a saját kezébe veszi sorsát. Ajtót nyit a Képtelenség Palotáján. Belép a tulajdon regényébe.