Valószínűleg az emberek döntő többsége nem gondolja, hogy – a jóslatokkal ellentétben – 2012-ben tényleg véget érne a világ, ugyanakkor egyre többen érzik, fordulóponthoz érkeztünk. Válság válság hátán, szellemi zűrzavar uralkodik mindenütt, nem tudni, kiknek higgyünk, alig van fogódzó. Egyre többen gondolják úgy, hogy az élet nem merülhet ki csupán a létfenntartásért vívott küzdelemben, kell lennie valami végső célnak is. Egyre többen nem akarnak belenyugodni abba a tudományos magyarázatba, hogy létünk csupán egy véletlen „baleset” következménye, és egyre többen szeretnék tudni, mi végre is vagyunk a Földön.

Bunyevácz Zsuzsa megpróbálta párhuzamba állítani a természettudományok és az ősi, szent iratok némely megállapítását a világegyetem keletkezésével és működésével, az élet kialakulásával és az ember származásával, illetve történetével kapcsolatban, hátha találni valami közöset bennük, ami talán fogódzót nyújthat, és segíthet megoldani a modern kor problémáinak egy részét, meghatározni helyünket a világegyetemben, valamint az élet értelmére és lényegére is ad valamiféle magyarázatot. De arra is választ keres, elképzelhető-e, hogy a maják, illetve az évezredekkel előttük élő, nagy műveltségű kultúrák olyan tudás birtokában voltak, aminek mi már nem vagyunk? Csak véletlen-e, hogy az ősi kultúrák többsége úgy képzelte, folyamatosan visszatérő ciklusokban működik a világ? Akárcsak az, hogy több kultúrában is azt tartják, az emberiség a távoli aranykor után egyre inkább „elsötétült”, és jelenleg a legsötétebben, a vaskorban él, ami után aztán minden kezdődik elölről? Ha nem is lesz vége a világnak, lehet, hogy valóban egy új korszak kezdődik? És az milyen lesz? És mi a mi szerepünk ebben az időszakban? Vajon befolyásolhatjuk-e a jövőnket?