I. kiadás.

Török Sándor regényeiben uralkodó a morális tanítás szándéka. Szívósan őrzi a két világháború közötti próza hagyományait, de azokat igyekszik egy újfajta életmód keretei közé illeszteni. Műveiben az epikus elemek mellett minduntalan bölcselkedő, esszéisztikus betétek villannak föl, ezek néhol megakasztják a cselekmény lendületét, de nyomatékosítják az alkotások üzenetét, hogy fájdalmas történelmi tapasztalataink birtokában kíséreljünk meg végre az élet értelmes, hasznos, nyitott "utasai" lenni./p> "Szemtanuk vagyunk ismét, nem hagynak nyugodni a nyugtalan idők. Alig lélegzünk egyet-kettőt s embervoltunk már megint erősen így tagozódik: nemzedék, korosztály. Elvégzendő munkánk: feladat, sőt teljesítmény. Az esztendők, amikben élünk: korszak. Az állapot: helyzetté kúszálódik, mint ilyen többé-kevésbé állandósul, s már ismét és ismét kortársak vagyunk, "részesei a nagy időknek". Íme, csupa dűlt betű és idézőjel, amit úgy utálok, de használnom kell, mert világunk most dűltbetűs és idézőjeles és én engedelmesen hozzátartozom koromhoz." (részlet a könyvből)