Tsukiyama, Gail : A szamuráj kertje

1937-38-ban vagyunk, egy tengerparti japán faluban, ahová gyógyulni küldik szülei a tizenkilenc éves, tüdővészes kínai fiatalembert, Stephent. Miközben anyja és testvérei Hongkongban az előrenyomuló japán csapatoktól reszketnek, apja pedig éppenséggel Japánban, Kóbéban bonyolítja zavartalanul jól menő üzletét, Stephen egy teljes őszt, telet, tavaszt és nyarat tölt el a hagyományai között élő japán falucskában, Tarumiban, abban a jókora japán házat formázó villában, amelyet még dúsgazdag nagyapja építtetett. A ház és főleg a hozzá tartozó kert gondnoka Macu, egy hatvan körüli japán férfi, aki már a nagyapát is szolgálta hajdanán. Az intelligens, nagyvilági, festegető Stephen közvetítésével tárulnak elénk, mint valami szépséges képeskönyvben, a falu ünnepei, szokásai, viseletei és viszonyrendszerei, a japán kert évszakonkénti építése-újraépítése (ahol a mesterséges tavacska fölött átívelő bakhátas kis híd a szamuráj életét jelképezi: nehéz út a csúcsra, ott egy pillanat, s aztán máris lefelé). Ám mindez csak elbűvölő háttér egy kisebb történethez, Stephen és egy helybeli lányka románcához, meg egy hatalmashoz, tragikushoz: Tarumitól pár kilométerre, a hegyek között elrejtve van egy másik falucska, Jamagucsi, ahol már évtizedek óta a Japánból mindenhonnan összejött leprások élnek. Itt él egy rejtélyes nő, Szacsi is, már vagy harminc éve. A kertész titkon jár fel hozzá, testileg-lelkileg ápolja. Az ő több évtizedes, megrendítő közös múltjuk bomlik ki visszafelé Stephen előtt s ér aztán katartikus végkifejlethez, mielőtt még a fiú esztendeje kitelne s ő visszaindulna a háború poklának tornácára jutott Hongkongba. A japán apától és kínai anyától származó amerikai írónő regénye világszerte nagy sikert aratott.