"Minden kegyelem!" A francia ("kegyelmi") irodalom egyik legszebb mondata ez Georges Bernanostól, aki regényeiben a húsvét ("az ártatlanság haláltusája") misztériumát kutatta. Aprólékosan kidolgozott figurái pátosztól, szenvelgéstől mentesek, hiszen az író történeteiben valódi szenvedőkről van szó, akik legyenek akár kiválasztottak ("szentek"), vagy épp rideg tagadásba burkolózó - kegyelemre áhítozó - bűnösök, akarva-akaratlan mind Isten felfoghatatlan tervének megvalósítói. Bernanosnál a reménytelenség ködén mindig átfénylik a kegyelem ragyogása. Egyetlen ügy sem lehet annyira vesztett, hogy Isten ne tudná azt az ember javára fordítani. Az író későbbi műveiben - így az Ouine tanár úrban - még arra is "képes" volt, hogy a megváltás reménye nélkül, mindössze a bűn ábrázolásával mutassa meg a Sátán hatalmának szánalmas ürességét.

A szorongás árnyékában

Ki volt ez a különös, "magányos" író, akit oly nehéz besorolni az irodalomtörténetbe? Georges Bernanos 1888-ban született Párizsban. Egyházi iskolákba járt, jogi és irodalmi diplomát szerzett. Az első világháborúban önkéntes katonaként vett részt, többször megsebesült. Miután leszerelt, biztosítási ügynök lett. Feleségül vette Jeanne Talbert d’Arcot (Jeanne d’Arc fivérének egyenes ági leszármazottját), akitől hat gyermeke született. 1926-ban írta meg A Sátán árnyékában című regényét, mellyel olyan nagy sikert aratott, hogy attól kezdve az irodalomnak szentelte az életét. 1933-ban egy motorbaleset következtében megrokkant, és tolókocsiba kényszerült. Növekvő pénzügyi gondjai miatt családjával egy időre Mallorcán telepedett le. 1937-ben visszatért hazájába, de miután szembesült a fasizmus és a marxizmus szellemének fenyegető rémével, Paraguayba, majd később Brazíliába költözött. Ez idő alatt elsősorban cikkeket, tanulmányokat írt. De Gaulle visszahívta Franciaországba, de két évvel később, 1947-ben ismét elhagyta az országot, és Tunéziába költözött. Itt született meg utolsó műve, A karmeliták beszélgetései című színdarabja, amely - a halálfélelmen, agónián és reményen keresztül - a francia forradalom alatt kivégzett apácák sorsát követi nyomon. Májbetegsége kezelésére Bernanost visszavitték Párizsba, de nem tudtak segíteni rajta, 1948-ban meghalt.

A békémet akartad, jöjj, és vidd magaddal!

A Sátán árnyékában lapjain már mindazon gondolatokat, sajátosságokat megtaláljuk, amelyek Bernanost jellemezték. Leíró részek csak nagyon ritkán - egy-egy mondat erejéig - szakítják meg a sallangmentes, lényegre törő "cselekményt". Bernanos regényeinek csúcspontjai mindig a "nagy öszszecsapások", azok a teológiai mélységű párbeszédek, amelyek a "való élet" oldaláról nézve sokszor valószínűtlennek tűnnek. Az említett összecsapások szimbolizmusa A Sátán árnyékában nyilvánvalóvá válik, amikor Donissan abbé egy igazán szürreális helyzetben (valahonnan elindul, és mindig ugyanoda tér vissza) találkozik az egyszerű lókereskedő képében megjelenő gonosszal. Végül ez az esemény jelöli ki a pap további sorsát: a kísértésekkel küzdve szentté válni és megszabadítani a hozzá fordulókat bűneik terhétől. "Isten sugallta a gondolatot, hogy ez a hivatásom jele: üldözzem a Sátánt a lelkekben, még akkor is, ha nyugalmam, papi méltóságom, sőt üdvöm forog kockán." Bernanos papfigurái magányosak, "inkább hajlanak a szomorúság, mint az öröm felé". Mások terheit veszik magukra, nagyszerűen vigasztalnak, de ők - itt a földön - nem vigasztalódnak meg soha. Telt marokkal szórják szét azt a békét, amely nekik nem adatik meg. Az Úr tökéletességre és nem nyugalomra hívja őket. Teljes önátadásuk végül összeomláshoz, felőrlődéshez vezet, de ez nem elbukást, hanem valódi felemelkedést jelent.

A szenvedés - amely "az atyáinktól örökölt választottságunk jele" - Krisztus értünk vállalt áldozatát követően Istennel közös osztályrészünk lett. "A legaljasabb ember is magával viszi titkát: a tisztító, jótékony szenvedés titkát... Mert a te fájdalmad, Sátán, terméketlen!" Ezért fog mindenkor elbukni. (Forrás: Új Ember)