Sorozat: Humanizmus és reformáció 30.

A kötet új poétikai-retorikai központú irodalomtörténeti és -elméleti kísérlet. A szerző hangsúlyozza, hogy az irodalomtörténetírás nem csupán alkotók és életművek, de nem is csak műfajok és diszkurzusok, hanem trópusok és történeti funkcióik története. Központi kategóriája az imitáció. Azt vizsgálja, hogy Balassi közvetlen utódai, Rimay János, Wathay Ferenc és Madách Gáspár költészetében mekkora szerepet játszott a tudatos szerepvállalás. Egyértelműen leszögezi, hogy mind szövegszerűen, mind poétikailag, mind pedig képileg kimutatható a korai Balassi-recepció meghatározó szerepe a 17. század eleji magyar költészetben. Egyúttal arra is fény derül, milyen funkcióváltás, hierarchia-módosulás és eszközcsere történt az utódoknál. A szerző vizsgálat alá vonja az allegorikus szerkezet, a történetmondás és a képes beszéd technikáját a korabeli vallásos históriákban. Kitekintésében foglalkozik a zsoltárfordítás és a par excellence lírai költészet Balassi utáni technikáival és eredményeivel.