Boglár Lajos tanulmányai füzérré állnak össze a kötet lapjain, akár egy piaroa sámán énekei. Ahogyan minden transzállapot és varázslat az egység felé irányul, és csak a teljesség tükrében válhat beteljesüléssé, úgy ezek a tanulmányok is egymáshoz fűzve egészként rajzolják elénk a neves etnológus pályaívét. Boglár Lajos gyakran nevezte „mozaikmódszernek” kutatói tevékenységét. Miután megértett és elemzett egy kulturális-társadalmi jelenségkört, megvizsgálta annak más jelenségkörökhöz való viszonyát, s végül így ragadta meg és mutatta be az adott kultúra „globális sokrétűségét”.

Ez a kötet is ennek megfelelően tárja fel Boglár Lajos kutatásainak elvi, elméleti és módszertani hátterét. Az esettanulmányok egymáshoz kapcsolódva állnak össze „mozaikká”. Az írások egyaránt szólnak az indián időfelfogásról, szexualitásról és gyermeknevelésről, a sámánizmus kapcsolódásairól a pszichoterápiához, a kulturális adaptáció és a kultúra változásainak etikai és politológiai vetületeiről, a guarani, a wayana, a piaroa és a botokudo indiánok világáról.