„- ​Úgy látom – mondta Mason –, nincs egészen tisztában vele, mi várható. Maga jó reklám. Az a tény, hogy gyilkossággal vádolják, üzlet a lapoknak, emelkedő példányszám. Márpedig ha lecsaphatnak valamire, ami emeli a példányszámot, akkor azt alaposan felfújják. – Beleadnak apait-anyait, arra gondol? – kérdezte a lány. – Apait-anyait, ami belefér – bólintott Mason. – És nekünk is ki kell rukkolnunk valamivel. Az én kliensem rendes kislány, igaz, talán egy csöppet élénkebb a kelleténél, de nagyon jószívű, és a lelke mélyén igazán rendes, mi több, tisztességes. – Maga ilyen képet akar festeni rólam a közönségnek? – Igen. – Az ördög vigye el! – kiáltotta Minerva, és dacosan megrázta a fejét. – Eszemben sincs változtatni az egyéniségemen holmi gyilkossági história kedvéért. Csináljon, amit akar, Mr. Perry Mason, de én nem vagyok rendes kislány, és nem is szándékozom ebben a pózban tündökölni, ezzel hiába akarja megetetni az olvasókat. Mason fogta az aktatáskáját, felsóhajtott és elindult az ajtó felé. – Tartottam tőle, hogy ez lesz a reakciója – mondta.”