kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Lukács György : A polgári filozófia válsága

  • leírás
  • további adatok
2. bővített kiadás.

Előszó:
Ez a könyv nem adja összefüggő tárgyalását a modern polgári filozófia problematikájának és e problematika szembeállításának a dialektikus materializmus eredményeivel. Alkalmi előadások és cikkek összegyűjtéséről van itt csak szó. Teljesen tisztában vagyok azzal a nagyszámú hiányossággal, amely könyvem e fölépítéséből ered. Egyrészt a legtöbb alkalom természete olyan volt, hogy egyetlen felvetett kérdést sem lehetett rendszeresen kifejteni. Mindig be kellett érni azzal, hogy néhány célzásban utaltam vagy a szóban forgó megoldási kísérletek filozófiai problematikájára, vagy pedig a helyes megoldás módszertani útjára. Másrészt kénytelen voltam ugyanazt a kérdést különböző összefüggésekben többször tárgyalni. Bár ilyenkor kísérletet tettem új szempontokat felvetni, ugyanazt a kérdést más oldalról megvilágítani, mégis ismétlések elkerülhetetlenek voltak. Ezért az olvasó elnézését kell kérnem. Majdnem minden itt közölt tanulmány bizonyos konkrét alkalomból jött létre, ami aztán tárgyalási módját is meghatározta. Legvilágosabban látható ez Arisztokratikus és demokratikus világnézet című tanulmányom, mely 1946 szeptember havában a fenti "Recontres Internationales" alkalmával tartott előadásom szövegét adja, ama fejtegetéseiben, amelyek az 1941-es szövetségre vonatkoznak szocializmus és demokrácia között a fasizmus ellen, és amelynek megújítását ez előadás sürgeti. Ezek a jelenlegi politikai helyzetben talán elavultnak látszanak. Hiszen minden hír arra mutat, mintha az éles szakadás és kettéválás "Kelet" és "Nyugat" szocializmus és régitípusú polgári demokrácia között folyton erősödnék. Ha ez előadásom szövegét mégis változatlanul leadom, főképpen azért teszem, mert éppen minálunk nem árt kihangsúlyozni, hogy ez a szakadás egyáltalában nem a kommunisták oldaláról kezdődött, hogy éppen a kommunisták oldalán van meg a legnagyobb készség arra, hogy a különböző társadalmi szerkezetű, különböző világnézetek alapján álló szabadságszerető népek a békében éppen úgy együttműködjenek, mint ahogy együtt harcoltak a fasizmus ellen. És a mai politikai helyzet ideológiai előkészítése szempontjából nagyon tanulságos az is, hogy a genfi összejövetelen ez előadás szinte egyedül képviselte az együttműködésnek lehetőségét, míg az állítólag elfogulatlan, állítólag pártok fölött álló polgári tudomány és irodalom képviselői már akkor is világnézetileg igyekeztek megalapozni a világ kettészakadásának gondolatát. Ez az előadás világnézetileg hangsúlyozza a szabadságszerető népek együttműködésének lehetőségét, azonban éppen oly élesen kiemeli e lehetőség megvalósulásának előfeltételeit, természetesen az összejövetel jellegének megfelelően az ideológia területén. De a közös vonás a politikai fejlődéssel itt is megnyilvánul, amennyiben elválaszthatatlan összefüggésben jelenik meg az új demokrácia kifejlődése harcban a régibb formális demokráciával és főképpen harcban a fasizmus, annak maradványai, és e maradványok újjáéledési kísérletei ellen. Azóta igen sok változott, de az előadás ez alapgondolata érvényben maradt. Ezért tartom jogosultnak változatlan formában kiadni.
állapot:
kategória: Könyv > Filozófia >
kiadó: Hungária, 1949
cikkszám / ISBN: 0045541
kötés: fűzve
oldalszám: 288
könyv nyelve: magyar

szerző további művei

Lukács György : A heidelbergi művészetfilozófia és esztétika - A regény elmélete. Ifjúkori művek. Lukács György : A heidelbergi művészetfilozófia és esztétika - A regény elmélete. Ifjúkori művek.

előjegyezhető

Lukács György  : Írástudók felelőssége Lukács György : Írástudók felelőssége

előjegyezhető

Lukács György : Írástudók felelőssége Lukács György : Írástudók felelőssége

előjegyezhető

Lukács György : Lukács György levelezése (1902 - 1917) Lukács György : Lukács György levelezése (1902 - 1917)

előjegyezhető

Lukács György : A művészet és az objektív igazság Lukács György : A művészet és az objektív igazság

előjegyezhető

Lukács György : A történelmi regény Lukács György : A történelmi regény

előjegyezhető

Lukács György : A heidelbergi művészetfilozófia és esztétika. A regény elmélete - Ifjúkori művek Lukács György : A heidelbergi művészetfilozófia és esztétika. A regény elmélete - Ifjúkori művek

előjegyezhető

Lukács György : Irástudók felelőssége Lukács György : Irástudók felelőssége

előjegyezhető

Lukács György : Szolzsenyicin - tanulmányok Lukács György : Szolzsenyicin - tanulmányok

előjegyezhető

Lukács György : Ifjúkori művek 1902-1918 Lukács György : Ifjúkori művek 1902-1918

előjegyezhető

Lukács György : Az esztétikum sajátossága Lukács György : Az esztétikum sajátossága

előjegyezhető

Lukács György : Forradalomban - Cikkek, tanulmányok 1918-1919 Lukács György : Forradalomban - Cikkek, tanulmányok 1918-1919

előjegyezhető

Lukács György : A különösség mint esztétikai kategória Lukács György : A különösség mint esztétikai kategória

előjegyezhető

Lukács György : Megélt gondolkodás - Életrajz magnószalagon Lukács György : Megélt gondolkodás - Életrajz magnószalagon

előjegyezhető

Lukács György : Írástudók felelőssége Lukács György : Írástudók felelőssége

előjegyezhető

Lukács György : Balázs Béla és akiknek nem kell - Összegyűjtött tanulmányok Lukács György : Balázs Béla és akiknek nem kell - Összegyűjtött tanulmányok

előjegyezhető

Lukács György : Megélt gondolkodás - Életrajz magnószalagon Lukács György : Megélt gondolkodás - Életrajz magnószalagon

előjegyezhető

Lukács György : A realizmus problémái. Német eredetiből ford.: Gáspár Endre. Első kiadás. Lukács György : A realizmus problémái. Német eredetiből ford.: Gáspár Endre. Első kiadás.

előjegyezhető

Lukács György : A polgári filozófia válsága. 2. bőv. kiad. Lukács György : A polgári filozófia válsága. 2. bőv. kiad.

előjegyezhető

Lukács György : Balázs Béla és akiknek nem kell - Összegyűjtött tanulmányok Lukács György : Balázs Béla és akiknek nem kell - Összegyűjtött tanulmányok

előjegyezhető

Lukács György : Esztétikai kultúra - Tanulmányok Lukács György : Esztétikai kultúra - Tanulmányok

előjegyezhető

Lukács György : Curriculum vitae Lukács György : Curriculum vitae

előjegyezhető

Lukács György : A modern dráma fejlődésének története. 1-2. köt. [Egybekötve] Lukács György : A modern dráma fejlődésének története. 1-2. köt. [Egybekötve]

előjegyezhető

Lukács György  : Írástudók felelőssége Lukács György : Írástudók felelőssége

előjegyezhető

Lukács György : Nietzsche és a fasizmus Lukács György : Nietzsche és a fasizmus

előjegyezhető

Lukács György : A heidelbergi művészetfilozófia és esztétika / A regény elmélete - Ifjúkori művek Lukács György : A heidelbergi művészetfilozófia és esztétika / A regény elmélete - Ifjúkori művek

előjegyezhető

Lukács György : A lélek és a formák - Kísérletek Lukács György : A lélek és a formák - Kísérletek

előjegyezhető

Lukács György : A kapitalista kultúra csődje Lukács György : A kapitalista kultúra csődje

előjegyezhető

Lukács György : A lélek és a formák - Kísérletek Lukács György : A lélek és a formák - Kísérletek

előjegyezhető

Lukács György : Goethe és kora Lukács György : Goethe és kora 2 000 Ft
Lukács György : A modern dráma fejlődésének története. 1-2. köt. (1.kiad.) Lukács György : A modern dráma fejlődésének története. 1-2. köt. (1.kiad.)

előjegyezhető

Lukács György : Tanulmányok I-II. Lukács György : Tanulmányok I-II.

előjegyezhető

Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár