Sorozat: Kognitív szeminárium
Akár bevalljuk magunknak, akár nem, egy jó kis pletykáért szívesen megyünk a szomszédba. Szvetelszky Zsuzsa, pletykakutató egy egész könyvet írt a jelenségről. Érdemes megismerni.
A jó pletykálkodás már-már művészet (főleg a mai semmire sem ráérő világban) alaposságot követel, teljes embert kíván, érettséget, nagy empátiát, kiváló kommunikációs készséget. Ezt a vélekedést erősíti Szvetelszky Zsuzsanna Pletyka című, összefoglaló jellegű monográfiájában, amelyben a szerző a pletykát egyenesen társadalom- és kultúraformáló tevékenységnek írja le, sőt az egyik legősibb viselkedésformának, mintegy a társas lény alapvetően közösségformáló ösztönének, biológiai funkciónak tételezi.
Mik a pletyka kellékei? Szvetelszky Zsuzsa humorosan ennyit ír: „ujjatlan, elölgombolós otthonka, ha van, műszálas, aprómintás.” Azaz mindenkiben él a „Juli néni, Kati néni/ – letye-petye-lepetye!” kezdetű Weöres-vers.
Vajon a nők pletykálnak többet?
Seneca azt mondta, a nő csak arról tud hallgatni, amit nem tud.
És a férfiak? Ugyanúgy pletykálkodnak, csupán a helyszín más, amely meghatározza a szituációt – olvasom. Ki se mondják, hogy ha kocsmába mennek a barátokal, valószínűleg ugyanazt művelik, mint az asszonyok szőnyegporolás közben, vagy a boltban.
Dicséret illeti a kutatót, aki ráirányította figyelmünket a pletykára, ami nem más, mint „a kommunikáció közlegénye: az ismeretlen katona”. A könyv módfelett kellemes, szellemes, közvetlen stílusú, mint maga az Író nő.