Három év alatt világsiker lett Jean-Baptiste Grenouille története, aki a XVIII. század Franciaországának többi zseniális szörnyetegével, de Sade-dal, Fouchéval, Bonpartéval ellentétben korántsem azért merült feledésbe, mert kevésbé öntelt és gátlástalan volt, mint azok, ha nem mert zsenialitása és egyetlen becsvágya olyan területre korlátozódott, amely nem hagy nyomot a történelemben: a szagok illékony birodalmára. Grenouille az illatok zsenije volt, számára a világ nem színeket, fényt, valódi megfogható és látható dolgokat jelent, hanem szagok kavalkádját. S mert ez a furcsa a XVIII.századi Párizs legbűzösebb pontján, a Halpiacon született lény már eszmélésétől fogva a tökélyre, a művészi tökélyre törekedett, egy igazi zseniális művészhez méltó kitartással hozza létre a művet, a világ legtökéletesebb parfümjét. S mert saját magának, minként a sátánnak, semmiféle szaga nincs, ezzel a parfümmel akarja behinteni magát, hogy mindenkinél különb legyen, hogy mindenki szeresse, hogy illata révén ő is hasonlatos legyen a többi emberhez. Hogy e parfüm előállításához fiatal lányok lenyúzott bőrének az illat-esszenciája szükségeltetik, az egyáltalán nem zavarja Grenouille-t, huszonöt ártatlan lány meggyilkolásával megszerzi magának a szükséges illatanyagot. Ezt a hátborzongató történetet a szerző olyan sátáni ügyességgel adja elő, hogy szinte eldönthetetlen mit is olvasunk tulajdonképpen: példabeszédet a zsenialitásról, a művészi tökély áráról, a magányról, a kivetettségről, bűn lényegéről, vagy pedig egy dermesztő horrort.