Fordította: Darida Veronika.

Az emberi történelem végét már sokan és sokféleképp meghirdették vagy megjósolták. De mi történik az emberrel, amikor a történelem véget ér?

Giorgio Agamben ebben a könyvében azt vizsgálja, hogyan képzelték és képzelik el az embert az állathoz hasonló vagy éppen attól radikálisan különböző lényként. Többek között Bataille, Linné, Uexküll, de mindenekelőtt Heidegger munkáit elemezve tárja fel az „antropológiai gépezet” működését, vagyis azokat az eljárásokat és gesztusokat, amelyek az embert az állattól való megkülönböztetés révén állítják elő, és teszik történeti létezővé.

„Mintha az emberi és az állati között húzódó határ meghatározása – írja a szerző – nem csupán egy lenne a filozófusok, teológusok, tudósok és politikusok által tárgyalt kérdések közül, hanem az az alapvető metafizikai-politikai művelet, amellyel egyedüli módon lehet meghatározni és létrehozni az »emberhez« hasonló valamit.”

Agamben szerint „a döntő politikai konfliktus” mindig is az ember egyszerre állati és emberi mivoltából fakadt, és minden politikai vita ebből a konfliktusból vezethető le. Ennek a konfliktusnak a feltérképezése és megértése pedig mindenképpen szükséges ahhoz, hogy el tudjuk képzelni és le tudjuk írni a történelem utáni embert.