Sorozat: A Dél-Alföld szellemi öröksége I.

Bálint Sándor, a magyar vallási néprajz megteremtője tudományága világszínvonalú művelése mellett művészi hajlamú, fogékony, szinte univerzális művészeti érdeklődésű, „az eleven kultúra dolgai iránt élénk” és képzett műértő volt. Pilinszkyvel vallotta az alkotás és a művészi élmény szakrális voltát, „önmaga emberi kiteljesedéséhez tartozónak tudta a művészetekkel való foglalkozást, a nagy művek befogadását. Különösen intenzív volt érdeklődése a zene s a képzőművészet iránt.”

Élete és pályája irányát, tartalmát a népi, a szent és a művészi határozta meg. Ha benne sokszorosan át nem szőnék egymást, azt is mondhatnánk, munkásságában a népi a tudományosság, a szent a kereszténység, a művészi a szépség foglalata volt. Számára magától értetődő hármas egységükről már a harmincas évek elején úgy vélte, titokzatos rokonságukban „a megismerésnek és élménynek erotikus jellege határozza meg őket, magatartásuk a világgal szemben elsősorban érzelmi. Őket nem kötelezik a mindennapi konvenciók, emberi kicsinységek. Normájuk nem a szűk én, hanem a humánum, amelyet Isten szentelt meg. A népi kultúrában hiába keresnők az egyéniség harcos állítását, áldozatát találjuk meg benne. És mégis: ez az áldozat szétfeszíti az esetleges emberi kereteket és egyetemesen kötelez.