A költő második kötete.

Párizsban, a Magyar Műhelynél kezdett Marno János 1975-ben. Itthon először a Mozgó Világ közölt tőle verset, öt évvel később. Első kötete, az együttjárás 1987-ben az év legjobb első kötete lett. A nyolcvanas évek közepe felé, a JAK-kor felső határán lett elfogadott költő. Hogy későn érő-e, vagy csak későn kezdték méltányolni költészetének értékeit, majd eldönti az irodalomtörténet, ha szükség lesz rá. Annyi bizonyos, hogy az első kötet óta eltelt két esztendő alatt hatalmasat fejlődött Marno János.
E kötetében ismerheti fel az olvasó azokat a jelképeket, amelyek egy kiforróban levő rendszer elemei. Ezen elemek jellegüket tekintve a Jancsó-filmek állandósult jelrendszerére emlékeztetnek.
Marno János első két kötetéből kiviláglik, hogy költészete három pilléren nyugszik: az egzisztencializmuson, illetve ennek jaspersi és heideggeri változatán, a kommunikációelméleten (ahová a modern nyelvtudományokból származó ismeretek felhasználása elsősorban Ingarden „szint“-jeinek figyelembevétele, másodsorban a katolikus én-te kommunikáció köti a verseit), továbbá sajátos világképén.