Fónagy Iván - Soltész Katalin : A mozgalmi nyelvről

Lektorálta: Lőrincze Lajos és Telegdi Zsigmond.

A politikai nyelvhasználat 1949 után egy félig-meddig mesterségesen létrehozott nyelvezetre épült, amely zártnak, rugalmatlannak és 1989-ig mondatszerkesztésében, jelentéstanában és szürke stílusában változatlannak bizonyult. E nyelvhasználati tartományban évtizedekig nem érvényesült a befogadás és az alkotás. A nyelvváltozat részben a munkásmozgalmi nyelvből, részben a marxizmus gyors fordításaiból, az 1945-re már rég kialakult szovjet politikai nyelvből és a magyar városi kispolgári és munkásnyelvből tevődött össze. A hivatalos megnyilatkozásokat egyfajta tudatosan kiegyensúlyozottnak, értéktelítettnek feltüntetett, hol erősebb, hol visszafogottabb pátosz jellemezte. Ez a pátosz a küldetéstudatból eredő felsőbbségérzés eredménye volt. Ennek az érzésnek és az ebből fakadó viszonyok e részről való kifejezésének változatos nyelvi eszközei alakultak ki. Például az általános lelkesedést volt hivatva jelezni a rendkívül sok túlzó, felsőfokú jelző.