Vámossy Ferenc : A Modern Mozgalom és a későmodern (Az építészet története VII.)

Részlet a szerző "Utóhang"-jából:

"Az előző - utolsó előttinek szánt - könyvrészt 2001. szeptember 10-én fejeztem be. A high-tech, újmodern és regionalitás című fejezetben a nyolcvanas évek kibontakozását terveztem bemutatni, teljesebbé téve néhány kortárs építész szerepét. 2001. szeptember 11-ével azonban olyan mértékben változott meg a világ - vagy talán nem is a világ maga, hanem a róla alkotott világképünk - és benne az építészet, hogy más módon kell befejeznem a 20. század építészetéről mondottakat.
(...)

Az értékteremtés kötelezettsége teszi az építészetet alkotómunkává s egyúttal megfelelő képzettség nyújtásával az építészt is az értékteremtésért személyesen felelőssé a modernizáció világában.

A környezetépítés és a kultúramegőrzés, -teremtés egylényegű feladata csak az anyagiakon túlmutató olyan eszközök birtokában valósítható meg, amelyekkel eddig nem rendelkezhettünk, mára azonban látókörünkbe - jóformán birtokunkba - kerültek. Mégis kérdéses, hogy pozitív irányba fejlődő világtendenciák esetén készen állunk-e a változásokra; van-e lehetőségünk arra, hogy egy megújuló építészeti kultúra birtokában újrafogalmazzuk a környezetformálás feladatát?

Nem lehet kétséges, hogy a jövőben is az építészeté marad az emberi környezetalakítás fő szerepe, a rugalmas környezetalakításra törekvő, szemléletében tudatos egységű cselekvés. Az építészeti kultúra, az építészeti tevékenység megújulása, továbbfejlődése, hatókörének jobb érvényesítése lehet csak kiút az emberi környezet mai veszélyeztetettségéből. A 20. században maga a környezet került válságba sok helyen az építészeti látókör háttérbe szorítása miatt: a város, a táj, a környezet emberi jellege esett szét az építészeti gondolkodás, az egységteremtő szándék, az együttlátás - sok évszázados és egyre fokozódó - hiánya miatt.

A közösséget szolgáló, közösség és egyén emberségét, szellemi-fizikai képességeit és személyes öntudatát egyesítő építészet az életre alkalmas környezet kialakulásának nélkülözhetetlen feltétele és eszköze. A személyesség és a közösség értékteremtő lehetőségei itt kapcsolódnak egybe. A kötetlenség és tetszőlegesség sokszínű jegyeivel valóban rendelkező regionális értékeket és modern világkultúrát csak a személyek és emberi közösségek együttes erőfeszítései, értékorientált döntései hívhatják létre az épített környezetben is. Az élhető jövőhöz olyan, a saját közösség kultúrájához szervesen kapcsolódó személyes kultúrán és ízlésen alapuló építészeti koncepcióra, sokszínű építészeti világra van szükség, amiben nem csak a helyi hagyományok és térképző szokások, regionális és individuális vonások vannak jelen, hanem az egyetemes építészeti kultúra szellemi mozzanatai, a szakműveltség egyetemes és helyi vonásai, az alkotóképesség sokszínű személyes jegyei és az alkotók felelőssége egyaránt. A valóban egyetemes érdekekeket szolgáló modernizáció az ilyen irányba történő "átalakulás, elmozdulás" feltétele. Nem kerülhetjük meg: újra át kell gondolnunk, milyen értékeket vallunk."

A kötet keménykötésű borítóján ugyanaz a fénykép látható, amely Vámossy Ferenc Korunk építészete című kötetének védőborítóján is szerepelt (Gondolat Kiadó, 1973).
Jelen kötet azonban csak részleteiben azonos a korábbi művel, annak alapos átdolgozása tankönyvvé, valamint a legutóbbi 25 év eredményeinek feldolgozása - és mint a fenti idézetből is kiderül, kísérlet a mai helyzet átfogó elemzésére.