Aki csak Kassán megfordult, mindenki felfigyelt arra az ütött-kopott kettős börtönépületre, amely a református templom magasba szökkenő karcsú tornyánál, az egykori Tömlöc- és Fazekas-utca sarkán a város régi hangulatát őrizte meg. Az idősebb nemzedék még látta, amint a tűzoltó laktanyából hajnaltájban kigördültek a zöldvászonnal fedett kocsik, hogy a régi jó világ hajnalban kószáló részegeit összeszedjék és ezeken a kocsikon szállítsák ebbe a városi börtönbe. A század elején még ezzel a szállóigével intették a kvaterkázókat: »Vigyázz, bekerülsz a Miklósba, kását enni.«
Ez az épület a század elején már csak ilyen kedélyes bűnözők hajléka; a letűnt századokban azonban borzalmas kínzások és kínvallatások székhelye volt. Komor, rideg börtönépület, rémregényszerű borzalmakkal teli emléke még ma is kísért. Félelmes múltjából, regényes szerepéről sok hátborzongató emléket és legendát őrzött meg a város. Az ütött-kopott épületet röviden csak Miklósnak nevezik, emlékezésül II. Rákóczi Ferencnek egy állítólagos Miklus-nevű, a hagyományok szerint kegyetlen hóhérjára.

Ez a szigorú és puritánerkölcsű város, amely például a házasságtörő nőket önkezűleg varrt zsákba kötve, elevenen dobta a Hernád vízébe, vagy pedig az élve eltemetett nők szívét hegyes karókkal verette át, hiteles feljegyzésekben bőven örökítette meg a régi ítélkezések szörnyű módszereit. A városi levéltár egykori ítélkezési könyvei gazdag bőségben nemcsak a XVII. századi vallatásokról és a büntetésekről adnak hiteles - még a párbeszédeket is feltüntető - beszámolót, hanem az ítélet szövegét képes ábrákkal kísérik. Magáról a kettős börtönépületről, annak közelebbi sorsáról és történetéről a régi források azonban mélyen hallgatnak. Ez a némaság érthető is, mert maga a börtönépület sohasem vitt prominens szerepet. Fontossága és jelentősége többnyire a rabok és bűnösök megfelelő és szigorú őrizete volt. Csupán azt tudjuk, hogy 1618-ban már börtön céljára használták és a XVII. század második félében az adósokat is ide zárták.